Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a 2020 utáni uniós büdzséről mondott véleményt, benne a hazánk számára fontos támogatásokkal.
Külföld
A képviselőház teljes egészét, a szenátus bő harmadát választják újra, ezen kívül az ország kétharmadában választanak még kormányzókat is.
Az INF-szerződés felmondásával mindenki csak veszítene.
Napok óta óta utcai zavargások zajlottak országszerte, a kormány így próbálja csillapítani a kedélyeket.
A híradásokat nézve zombiapokalipszis rémlik fel, az elnök pedig intézkedik, katonákat küld a határra, de legfőképpen örül, hogy nem az egészségügyi reformról kell beszélnie.
Ahogy évekkel később, tanácsadóként Bannon megfogalmazta: ő lett a rendező, Trump pedig a színész.
A Publicus Intézet felmérése szerint jelentősen nőtt azok száma, akik állítják, megszavazták volna a magyar kormányt elítélő jelentést - írja a Népszava.
Fegyverekkel látta volna el az IRÁ-t, megjárta az Alcatrazt, ahonnan megszökött. Évekig folyt ellene hajtóvadászat, miközben filmekben Jack Nicholson és Johnny Depp is megformálta. A 89 éves bostoni mészárost, James Bulgert kedden verték halálra a börtönben.
Visszavonta a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság az istenkáromlással vádolt Aszija Bibi halálos ítéletét. A keresztény nőt 2010 óta tartották fogságban miután egy vita során sértő megjegyzéseket tett Mohamed prófétára.
Napjainkban zajlik a történelem eddigi legnagyobb túszdrámája, vagy nem is történt semmi?
A nagyhatalomnegyed század után részben feloldja a tigris és orrszarvú csontok kereskedelmének tiltását. Az 1993 óta életben lévő szabályozás a jövőben már csak a vadon élő egyedekre vonatkozik.
Az újságíró meggyilkolását, illetve az erre adott amerikai reakciókat sokan nem csak a vahhábita monarchia, hanem Trump cinizmusának tudják be – nem is ok nélkül.
Példaképe Reagan, hasonlították már Hitlerhez, Trumphoz és a fülöp-szigeteki elnökhöz, Rodrigo Dutertéhez is. Mit várhatunk Jair Bolsonarótól, Brazília új államfőjétől? Villámportré.
Egy korszak lezárul: Angela Merkel távozik a CDU éléről és új kancellári mandátumot se vállal. Ilyen volt a világ legbefolyásosabb női politikusának pályája.
Így menetel a „Soros-expressz” Amerika felé – harsogja a magyar közmédia is bármiféle kontextusba helyezés nélkül. De pontosan miről is van szó? A közép-amerikai migránskaraván és annak háttere.