
Fegyverekkel látta volna el az IRÁ-t, megjárta az Alcatrazt, ahonnan megszökött. Évekig folyt ellene hajtóvadászat, miközben filmekben Jack Nicholson és Johnny Depp is megformálta. A 89 éves bostoni mészárost, James Bulgert kedden verték halálra a börtönben.
Nemcsak merényletek száradnak a lelkén, de még az Ír Köztársasági Hadsereget (IRA) is fegyverekkel látta volna el, miközben fegyveres rablásokban és emberrablásokban vett részt. A világosszőke haja miatt „fehérkének” nevezett James Bulgert miután elfogták, a Los Angeles-i Alcatrazba küldték, ahonnan viszont még megszöknie is sikerült. A helyet ugyanakkor annyira megkedvelte, hogy hiába volt a nyomában az FBI, turistaként megjelent az intézménynél, és még fotót is készített magáról.
Ez alapján vérbeli fenegyereknek is gondolhatnánk az egyébként kegyetlen gyilkost, de valójában nem élvezte túlzottan a gengszteréletet. Sőt, a végére meg is bánt mindent, egy három évvel ezelőtti levelében számot vetve bűneivel. Már nyolcvanötödik évét töltötte, a helyi gimnazista fiatalokhoz szóló irományában pedig azt közölte: „az életem elpazaroltam és őrültségekkel töltöttem, szégyent és fájdalmat hozva szüleimre, szeretteimre.”
Szerinte olcsó dolog, ha valaki tanácsot szeretne kérni tőle a bűnözést illetően, és csak egy dolgot mondhat biztosan: „ha azt akarjátok, hogy a bűn kifizetődő legyen, menjetek jogi egyetemre.” Azaz csak egy dolgot mondhatott: a napokban halálra verték a 89 éves elítéltet. A férfit kedden találták holtan a bruceton mills-i cellájában Nyugat-Virginában, ahova egyébként csak nemrég szállították át Floridából.
Jack Nicholson és Johnny Depp is megformálta
Bulger személye annyira legendássá vált, hogy ő inspirálta Martin Scorsese 2006-os A téglájának gengszterfőnökét, akit amúgy Jack Nicholson alakított, míg a 2015-ös Fekete mise egyenesen az ő életéről szólt. Scott Cooper filmjében a bűnözőt Johnny Depp formálta meg, és bár az életrajzi krimi nem kapott túl jó kritikákat, Depp elképesztő átlényegülése, illetve eleve a külső átalakulása mellett nem lehetett elmenni szó nélkül.
A bostoni mészáros 1929. szeptember 3-án született, és hat gyerek közül a másodikként nőtt fel. Először tizenhárom éves korában ítélték el szabálysértésért, de hamar átnyergelt komolyabb bűncselekményekre. Amikor nálunk épp a forradalom szele tartotta lázban az országot, aközben Bulger már massachusettsi, Rhode Island-i és indianai bankokat rabolt ki. Ezek miatt is kapták el 1956-ban, és húsz évre ítélték, de abból csak kilencet töltött le, hármat az Alcatrazban.
Az FBI informátora lett, miközben számos embert tettek el láb alól
Szabadulása után visszatért Bostonba, és beállt a közismert Winter Hill banda tagjai közé. Az ír és olasz figurákból verbuválódott bűnbanda az ötvenes évektől egészen 1990-ig működött, soraiban olyanokat tudva, mint Buddy McLean, Howie Winter vagy Joe McDonald. Bulger viszont inkább Stephen J. Flemmivel alakított ki külön szövetséget, számos bűncselekményt önállóan elkövetve. De más is profitált a hetvenes évek közepére szolgáltatásaikból: az FBI informátoraivá váltak, kiadva a maffia több tagját is a szolgálatoknak. Persze, társai figyelmeztették Fehérkét, hogy gondja lehet még ebből, és azt javasolták neki, meneküljön inkább.
Nem véletlenül, hiszen amikor épp nem a hatóságokat tájékoztatták, borzalmas merényleteket követtek el, eltéve láb alól a Jai Alai Világszövetség alapítóját, Roger Wheelert is. (A főként Floridában elterjedt játékot labdával játsszák, és egy változatát pelota néven is ismerhettük.) Neki azért kellett meghalnia, mert rájött, hogy a szervezet súlyos pénzekkel rövidítette meg. De 1982-ben megölték Brian Hallorant is, aki információval látta el az FBI-t egy Bulger által szervezett merényletről. Flemmit végül zsarolásért tartóztatták le, míg Bulgert, aki 1995 óta menekült a hatóságok elől, 2000-ben tudták elfogni. De nem kerülhette el a felelősségre vonást a korábbi FBI-ügynök, John J. Connolly Jr. sem, aki korrupcióban és gyilkosságokban vett részt. Flemmi életfogytiglanit kapott.
Testvére a Massachusettsi szenátus elnöke lett
Míg viszont James Bulger a bostoni alvilág fejeként nézhetett farkasszemet az igazságszolgáltatással, testvére, William a Massachusettsi szenátus elnökeként tevékenykedett, és az állam egyik legbefolyásosabb politikusaként tartották számon.
Az illetékes bizottság pedig 2003-ban meghallgatta őt is annak ügyében, miként hagyatkozott az FBI informátoraira. Mint elmondta, a szökése után nem tudott öccse hollétéről, azt viszont elismerte, hogy egyszer eközben beszéltek egymással. Végül részben emiatt kénytelen volt lemondani a Massachusettsi Egyetem éléről.
A gengszterfőnök Bulger ellen elképesztő hajtóvadászat indult:
Osama bin Laden mellett az egyik legkeresettebb személy volt, az FBI pedig egyenesen kétmillió dollárt ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Ez a valaha volt legmagasabb összeg, amit ilyen ügyben felkínáltak a hatóságot segítő állampolgárnak. Végül partnerével, Catherine Greiggel együtt kapcsolták le Bulgert 2011. június 22-én, a kaliforniai Santa Monicában.
A maffiavezér nem volt szívbajos, és visszautasította bűnösségét a rá rótt cselekményekben, többek közt abban, hogy szerepet vállalt 19 gyilkosságban. De a terhére róttak zsarolást, pénzmosást és jogtalan fegyvertartást is. (Bulger egyenesen géppuskákkal szerelkezett fel.) Catherine Greiget végül nyolc év börtönre és 150 ezer dolláros pénzbüntetésre ítélték, ő pedig bűnösnek vallotta magát.
A tárgyalássorozat egyik sajátos pillanata volt, mikor a 2013-ban 72 éves John Martorano tanúskodott Bulger ügyeiről. A férfi a maffiavezér mészárosaként működött, saját kezűleg végezte el a gyilkosságokat, amiket a bíróságon bármiféle érzelemnyilvánítás nélkül sorolt. Azt viszont látható megindultsággal fogadta, hogy Bulger az FBI informátoraként működött. „Ez összetörte a szívemet” – jelentette ki a hóhér.
Végül Flemmi is tanúskodott, kijelentve, hogy egykori barátnőjét, Debra Davist maga Bulger ölte meg, amiért túl sokat tudott. „Megragadta a torkát, és megfojtotta” – vallotta a férfi, aki szintén életfogytiglanit kapott. Végül 2013. november 14-én megkapta a sajátját James Bulger is – egyenesen két életfogytiglanit terheltek rá, plusz még öt évet a biztonság kedvéért. Aztán összesen lett öt év az egészből.