Joe Biden demokrata párti elnökjelölt vasárnapi vírustesztje is negatív lett – jelentette be a politikus kampányának helyettes vezetője, Kate Bedingfield vasárnap este.
A 77 esztendős Biden – akit rendszeresen tesztelnek - folytatja elnökválasztási kampányát, hétfőn Floridába utazik. Bedingfield vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a választásokig még hátralévő szűk 30 napban a Biden-kampány elsősorban a koronavírus-járványra összpontosít és üzenete az lesz, hogy Joe Biden jobban kezelte volna a pandémiát Donald Trump jelenlegi elnöknél, aki Biden ellenfele.
Trump jó ideig eléggé félvállról vette a járványt, ám a 74 éves elnök múlt héten maga is megfertőződött, és péntek óta kórházban van.
– Kétféle vezetési stílus között lehet választani, és amióta a vírus elért minket is, Joe Biden az, aki példát mutat – nyilatkozta a helyettes kampányfőnök, rámutatva, hogy a demokraták mindig szájmaszkot viseltek, betartották a biztonsági távolságot, és a kampányrendezvényekre is csak korlátozott számban engedtek be résztvevőket.
Jason Miller, a Trump-kampány egyik tanácsadója vasárnap – szintén az ABC televízióban – azt mondta, hogy Biden csak „propagandacélból” visel szájmaszkot.
Az Egyesült Államokban eddig 7,4 millió embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést és közülük 209 ezren haltak meg a ragály miatt.