A belarusz hadsereg végül nem szállt be az Ukrajna elleni invázióba, és Lukasenka határozottan kijelentette, hogy erre a jövőben sem kerül sor. A szankcióktól azonban ez sem menthette meg Minszket. Végül hogyan tudott kimaradni Belarusz az invázióból?
Hetekig ott lógott a levegőben, hogy a belarusz hadsereg is beszáll a háborúba. Végül március végén az ukrán elnök fő szószólója, tanácsadója, Alekszej Aresztovics is elismerte, hogy a beavatkozás valószínűsége nagyon alacsony. Még oda is szúrt egyet Lukasenkának, mint fogalmazott, az elnök biztosan csak azért döntött így, mert nagyon jól tudja, hogy a belarusz katonák határozottan tiltakoztak az ellen, hogy részt vegyenek az invázióban.
Az ukrán hadsereg vezérkara még keményebb volt, hiszen Minszk értésére adta, hogy Kijev az orosz agresszióval egyenrangúnak tartja a hátország, a felvonulási terület biztosítását. De azért biztos, ami biztos, az ukrán felderítés ezután még „közvetlenül” a belarusz néphez és a hadsereghez fordult azzal a felhívással, hogy ne vegyenek részt az invázióban. Nyomatékul közölték, hogy az állomány összes személyi adata a kezében van. S hogy ezt el is higgyék, az utóbbi időben egymás után hívják fel a belarusz hivatásosokat, és udvarias hangon közlik velük, hogy tudják, hol tartózkodnak, melyik egységnél szolgálnak, s hogy hívják a gyerekeiket. Majd értésükre adják, hogy nem érdemes ukrán területre lépniük.
De arról beszélt nem egyszer Lukasenka is, hogy nem akarja ő megtámadni Ukrajnát. S valószínűsíthető, hogy a belarusz-ukrán viszonynak még jóval a háború előtti látványos megromlása ellenére szeretne legalább közvetlenül kimaradni Minszk az invázióból. Ahogy Lukasenka a japán TBS tévécsatornának nyilatkozott, ebbe a kalandba csak akkor tudnák belerángatni Belaruszt, ha megtámadnák. Közben azért egymást érték a hadgyakorlatok, és maga az elnök hol egy tankot vezetett a gyakorló téren, hol egy benzines kocsival hajtott végig Belaruszon. A csapatok meg gyakorolták a harckészültséget, és lőttek mindennel, ami csak a belarusz erőknél hadrendben van.
De Lukasenkára meggyőző erővel hathattak a vasutasok diverzáns akciói is. A Telegram csatornákon folyamatosan lehetett olvasni arról, hogy ismeretlen „szélsőségesek” megrongálják a forgalom biztonságát szavatoló reléket, a váltókat, és a vonatok így mindössze 10-12 kilométer/órás sebességgel tudnak haladni. Két katonai technikát szállító szerelvény pedig ki is siklott. Néhány vasutast letartóztattak, a vád ellenük a hazaárulástól a kémkedésen át a terrorizmusig terjed. Ismerve a belarusz realitásokat, Minszk a lehető legnagyobbra fújja majd fel a vasutasok ügyét, ezzel is igazolva, hogy miért nem léphet be Belarusz a háborúba.
Itt érdemes megjegyezni, hogy belaruszok azért harcolnak Ukrajnában, csak éppen a másik oldalon. Franak Viačorka belarusz társadalmi aktivista a Twitteren tette közzé a Kasztusz Kalinovszkij önkéntes belarusz zászlóalj Ukrajnának, valamint a mariupoliaknak küldött üzenetét. Ez a zászlóalj az ukrán hadsereg kötelékeiben harcol, de van belarusz egység a hírhedt Azov ezreden belül is.
Azért Lukasenka pávatáncát látva jegyezzük meg, hogy a háború komoly hatással van a belarusz-orosz kapcsolatokra. Minszk tisztában van vele, ha közvetlenül részt nem is vesz az invázióban, Moszkvát a végsőkig segítenie kell. Lukasenka rendszere számára ugyanis már csak ez jelenti a biztonságot. Az is egyértelmű, hogy Putyin egyezteti a lépéseit Lukasenkával. De Belarusz immár déli határainak a védelmében is rászorul Moszkvára, és a jövőben még inkább csak az orosz csapatok tudják majd garantálni Belarusz biztonságát. Ez minden eddiginél jobban kiszolgáltatja az országot Moszkvának, ugyanakkor a szuverenitást féltve őrző Lukasenkának marad még egy ütőkártyája az integrációról folyó tárgyalásokon, ez pedig az ország még tovább növekvő stratégiai jelentősége.
