Lukasenka katonákat vezényelt a nyugati határra
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök beszél támogatóihoz Minszkben 2020. augusztus 16-án (Fotó: MTI/EPA/Jauhen Jercsak)

Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára, válaszul külföldi kormányoknak a fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében.

Az államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek „teljesíteni a kötelességüket”. Lukasenka egyúttal hatalomátvételi kísérletnek minősítette a Szvetlana Tyihanovszkaja ellenzéki elnökjelölt által javasolt ellenzéki koordinációs tanács létrehozását, és válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Rendkívüli EU-csúcs lesz Belarusz ügyében – Magyarország a lengyel kisebbségért aggódik
Arató László

Rendkívüli EU-csúcs lesz Belarusz ügyében – Magyarország a lengyel kisebbségért aggódik

Egy magas rangú uniós tisztviselőtől megtudtuk, a tagállamok célja, hogy világos üzenetet fogalmazzanak meg.

A Belta fehérorosz állami hírügynökség a minszki védelmi tárcára hivatkozva korábban közölte, hogy tervezett repüléseket hajtottak végre a határ mentén a légtér védelme érdekében.

(MTI)