Mégsem lesz kijárási tilalom Szerbiában

Mégsem lesz kijárási tilalom Szerbiában

Aleksandar Vucic szerb elnök sajtóértekezletet tart belgrádi hivatalában 2020. március 4-én (Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Erőszakos tiltakozásba torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedésekre hivatkozva kialakult demonstráció Belgrádban, és tüntettek Újvidéken is.

A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget. A törvényhozás épületéhez lovas és kutyás rendőröket is kirendeltek. Mivel a tiltakozók kedd este a parlament épületébe is megpróbáltak betörni, a belügyminisztérium az ország egész területéről Belgrádba rendelte a rendőröket, hogy a kiemelt kormányépületeket védjék.

Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket. Szerdán Sergej Trifunovic színészt, a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetőjét néhány száz méteren át üldözték, aki végül vérző fejjel távozott a helyszínről. Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetőjét pedig saját állítása szerint a rendőrök verték meg.

Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Aleksandar Vuciccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat – amelyeken elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vucic pártja –, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát.

Az ellenzék szerint emellett az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai növekedéséhez, hogy a március közepén bevezetett szükségállapot és a drákói szigorú intézkedéseket követően május elején egyik napról a másikra feloldottak minden korlátozást, engedélyezték a tömeges rendezvényeket, és a választások alkalmával sem voltak szigorúak az elővigyázatossági intézkedések.

Újvidéken és Nisben a tömeg megrohamozta az Aleksandar Vucic szerb elnök által vezetett Szerb Haladó Párt irodáját.

Kedd este azt követően vonultak utcára főként fiatal tüntetők, hogy Aleksandar Vucic államfő bejelentette, a rossz járványügyi mutatók miatt feltételezhetően ismét hétvégi kijárási tilalmat vezetnek be. A demonstrálók rendőrautókat gyújtottak fel, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. A szerbiai rendőrfőkapitány elmondása szerint az éjszakai összecsapásokban legalább hatvanan sebesültek meg, közöttük 43 rendőr, 23 tiltakozót előállítottak.

A heves tüntetésre reagálva a szerb elnök szerdán már arról beszélt, a tiltakozás voltaképpen nem is a tervezett szigorító intézkedések miatt alakult ki, hanem az ellenzék szervezte. Mint mondta, olyan ellenzéki politikai erők szervezték a kedd esti belgrádi tiltakozást, amelyek nem tudtak bejutni a szerb parlamentbe a június 21-i választásokon, és a koronavírus-járvány miatt bejelentett korlátozó intézkedések csupán ürügyként szolgáltak számukra az erőszakos fellépéshez. Hozzátette, mégsem lesz kijárási tilalom, más korlátozó intézkedések azonban továbbra is várhatók.

Az államfő azt is elmondta, hogy állítólag a bejelentett hétvégi kijárási tilalom miatt szervezték a demonstrációt. „De ha azt mondom, nem lesz kijárási tilalom, ők akkor is tüntetni fognak” – magyarázta, előrevetítve, hogy szerdán is tömegdemonstrációkra lehet számítani.

Az utóbbi 24 órában 357 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a nyugat-balkáni országban, ahol már több mint egy hete háromszáz körül mozog a napi új fertőzöttek száma. A Covid-19 betegség szövődményeibe szerdára 11-en haltak bele, az áldozatok száma összesen 341. Jelenleg 3173 aktív esetet tartanak nyilván, közülük 118-an szorulnak lélegeztetőgépre.

(MTI)