Így zajlik a választás Amerikában

Az Amerikai Egyesült Államok hatalmas ország, s noha nem a világ legnagyobb demokráciája (az az Indiai Köztársaság), de mindenképpen legrégebbi, folyamatosan működő demokráciája, akár 1776-tól, a Függetlenségi Nyilatkozat kiadásától számítjuk létezését, akár az 1783-as évtől, amikorra kivívta valós függetlenségét, akár 1788-tól, az Alkotmány elfogadásától. Ez idő alatt a demokratikus választás rendszere több lépcsőben egyre csak bonyolódott. Mint négy évvel ezelőtti cikkünkben megírtuk, egy 1845-ös törvény szabályozza a választás napját, ami mindig a november első vasárnapját követő kedd, és azt is tudjuk, hogy kezdettől fogva nem közvetlenül választja a nép az elnököt, hanem minden egyes tagállamban külön elektori választás van, és az elektorok választják aztán meg az elnököt. Ennek értelme kettős: egyfelől a XVIII. század végén, XIX. század elején sokkal könnyebb volt ezt logisztikailag megvalósítani (az elektorok nem is a szövetségi fővárosban jöttek össze leadni a szavazatukat, hanem saját államuk fővárosában, a szövetségi fővárosba csak a szavazataikat küldték el postán), illetve, az elektorok hagyományosan az adott állam elismert polgáraiból kerültek ki, már nem aktív képviselőkből (szövetségi hivatalt betöltő választott képviselő nem lehet elektor, bár tagállami szinten megválasztott képviselő lehet), bírókból, iskolaigazgatókból, lelkipásztorokból és így tovább; ők lettek volna hivatottak arra, hogy a nép döntését akár felül is bírálva megakadályozzák, hogy egy arra méltatlan ember kerüljön az elnöki székbe. Minthogy az államok többségében ma már kötött szavazata van az elektoroknak, ráadásul ma már nem a közösség befolyásos tagjaiból, hanem az adott jelölthöz leghűbb pártaktivistákból kerülnek ki az elektorok, így ez a „biztonsági öv” már értelmét veszítette.

Azt is érdemes még tudni, hogy az elektori rendszer a kisebb államok politikai súlyát megemeli, ugyanis minden állam annyi elektort delegálhat majd, amennyi képviselője van a kongresszusban. Mivel a képviselőházban lévő képviselők számát a tízévente esedékes népszámlálás alapján lakosságarányosan delegálják, ellenben népességtől függetlenül minden egyes államnak két szenátora van, így a kisebb államok arányosan több elektorral bírnak. Ez a szándékos aránytalanság annak a pártnak kedvez, amelyik szavazói hagyományosan nem városiak, hanem vidékiek – ez pedig évtizedek óta a republikánus párt. Ezt az aránytalanságot jól szemlélteti az is, hogy a 2000-es évektől kezdődően megtartott hat választásból ötször a demokrata jelölt nyerte meg a szavazatok többségét, mégis csak háromszor tudtak elnököt állítani (bár lehet, hogy 2000-ben Al Gore megnyerte volna a választást mégis, ha nem avatkozik közbe a floridai Legfelső Bíróság és a szövetségi szintű, konzervatív többségű Legfelső Bíróság a szavazatok újraszámolását illetően). Bár szokás azt hinni, hogy mind az ötven tagállamban (plusz a főrávosban, amelyiknek szintén van elektori szavazata) a győztes-mindent-visz elve van érvényben, valójában minden egyes állam saját maga szabályozza, hogy a választási eredmények alapján melyik jelölt pártja hány elektor kijelölésének jogát kaphatja meg; két kisebb államban, Maine-ben és Nebraskában „tört” rendszer van érvényben, Maine kettő, Nebraska három kongresszusi körzetében helyben dől el, melyik jelölt delegálhat elektort, a két extra, a szenátorok után járó elektort pedig a két illetve három körzet szavazatainak összesítése után a több szavazatot szerző jelölt nyeri meg, így ezekben az államokban tipikusan 4–0 és 5–0, 3–1, illetve 4–1 szokot lenni a megszerezhető elektori szavazatszám. Az sincs ellenben tiltva, hogy akármelyik állam százalékos arányban ossza el az elektorokat a jelöltek között a megkapott szavazatszám függvényében.

Ahogy az elektorok számának odaítélését illetően, úgy a szavazás rendjét illetően is mind az ötven állam saját hatáskörben dönt. Nem is nagyon lehetne másképp, hiszen a szárazföldi területen négy különböző időzóna van érvényben, s külön időzónában van Alaszka és Hawaii is, s tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az időzónák határain lévő államokban osztott időzóna van, mint például Indiana államban (lásd Az elnök emberei című filmsorozat vonatkozó epizódját).

A keleti időzónát használó államok hat órával vannak lemaradva Magyarországhoz képest. Vermontban hajnali öttől lehetséges szavazni, azaz, magyar idő szerint 11 órakor kezdődik ott a szavazás, New Yorkban, New Jerseyben vagy Connecticutban reggel hattól, a legkeletibb Maine államban pedig reggel hat és tíz óra között nyílnak meg a szavazófülkék, és egységesen este nyolcig (azaz magyar idő szerint hajnali kettőig) vannak nyitva. Az, hogy mikor nyitnak és mikor zárnak a szavazófülkék, az is államonként változik, New Yorkban például helyi idő szerint este 9-ig lehet szavazni (magyar idő szerint hajnali háromig), míg Indianapolisban és Kentuckyban „csak” este hatig (azaz magyar idő szerint hajnali egyig, ez a két állam ugyanis már az amerikai középidő szerint számítja az órákat, azaz, ők már hét órával vannak lemaradva mögöttünk). A New Hampshire állambeli Dixville Notchban pedig kivételként 1960 óta elsőként, már éjféltől szavaznak az amerikai választásokon, és mivel alig lakják, van hogy néhány perc alatt le is zárula folyamat, olyannyira, hogy már eredmény is van: egy tisztviselő szerint hárman Harrisre, hárman pedig Trumpra szavaztak. (A szavazókörök zárásáról itt talál ábrát.)

Valójában viszont Amerikában a szavazás nem úgy működik, mint nálunk megszokott. A november 5-ei nap ugyanis nem a szavazás napja, hanem a szavazás utolsó napja, amikor még lehetséges szavazni. Ugyanis nem csak személyes, helyszíni szavazás van, hanem lehetséges online is szavazni, illetve levélben is, amennyiben az állami szabályozás ezt megengedi. Utóbbi esetben van olyan, hogy kombináltan lehet levélben is előre szavazni (a direkt az erre a célra kihelyezett szavazóurnákba bedobva a levélszavazatot) és előre is. Minthogy szintén államonként változik, hogy a választás napja szabadnapnak számít-e (nyolc ilyen állam van), sőt, még az is, hogy jár-e munkaközi szünet pusztán a szavazásokon való részvétel miatt (öt ilyen állam van), sokan munkaokok miatt nem tudnak személyesen szavazatot leadni. Sőt, vannak olyan államok is (nyolc ilyen állam plusz a főváros), ahol kizárólag levélben lehet szavazni, s hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet, lehetséges személyesen is leadni szavazatot még a választás napját megelőzően (persze ez is csak korlátozott mértékben, azaz, jóval kevesebb szavazóhelyiségben).

Mindezek mutatják, hogy már most számtalan levélszavazatnak kellett beérkeznie, és valóban, már közel 80 millió ilyen voks érkezett be. A levélben érkező szavazat nem azt jelenti, hogy mondjuk Joe Doe felad egy postai levelezőlapon egy egysoros üzenetet (pl. Harris, vagy, Trump), hanem külön előre igényelni kell ilyenfajta szavazólapot. (Eleve ahhoz, hogy valaki az Egyesült Államokban szavazhasson, regisztálnia kell magát szavazóként a megadott határidőig, ami szintén államonként eltérő, ugyanis ott nincs központi lakcímnyilvántartás és nincs automatikus választói regisztráció.) Mint azt négy éve megírtuk: „A levélszavazatok felbontása a következőképpen történik: előbb egy szavazatszámláló megvizsgálja, hogy a beérkezett nagy boríték sértetlen és eredeti, aztán kinyitja. A választópolgár adatait ellenőrzi, hogy részt vett-e személyesen a szavazáson (ahol korábban bontják ki a levélszavazatot, ott értelemszerűen a szavazásra jelentkezőket ellenőrzik a voksolás napján, hogy adtak-e már le levélszavazatot), és ha igen, akkor a szavazatát kidobja. Ez azért van, hogy egy szavazó csak egyszer voksolhasson, viszont időközben meggondolhassa magát – ha korábban levélszavazatban szavazott valakire, de aztán a kampány hatására személyesen másra voksolt. A szavazatszámláló megnézi azt is, az illető még él-e – ha a levélszavazat leadása és a szavazás napja között elhunyt, akkor szintén érvényteleníti a szavazatát. Ha minden rendben van, kibontja a belső borítékot is, és rögzíti az érvényes szavazatot.” A fentiekből is kiderül, ez a folyamat elég időigényes és nem automatizálható, és az is, hogy eléggé „csalásbiztos”.

Hogy még egyet csavarjunk a történeten, mindazok az amerikaiak, akik külföldi szolgálatot látnak el (például a több, mint 200 ezer katona), azok is levélben szavazhatnak, pontosabban, az ő személyes szavazataikat levélben adják fel. Ezeket a beérkező szavazatokat – a magyarországihoz hasonlóan – összekeverik még fel nem dolgozott, érvényesen leadott szavazatokkal, tehát nagyjából ugyanennyi személyesen leadott szavazat számlálását visszatartják egész addig, amíg meg nem érkeznek ezek a szavazatok. Szavazni az amerikaiak éles háborúban, bevetések között ugyanúgy szavaztak korábban, ez teljes mértékben bevett hagyománynak számít ott. Mindezek miatt, bár a különböző tévétársaságok „kihirdetik” az exit-pollok, illetve az előzetes felmérések alapján azt már a választás éjszakáján (nálunk: hajnalban), hogy melyik jelöltet valószínűsítik egyes államok győztesének, ám valójában akár több hét, akár egy hónap is eltelhet, amíg valóban hivatalos végeredményt lehet hirdetni – ám az, hogy a választás bíróságon forduljon meg, precedens nélküli, kizárólag 2000-ben lett volna erre esély, de a Legfelső Bíróság pont azzal állította le az újraszámolásokat, hogy az súlyosan sebezné az elnöki hivatalt, akármelyik fél is jönne ki végül abból győztesen. Egészen biztos az is, hogy amennyiben a leadott szavazatok között kicsi a különbség (fél százalékpontnyi), a szavazatok újraszámolása is várható, ahogy az is, hogy mindkét jelölt készenlétben tartja saját ügyvédi csapatát is, ha esetlegesen bíróságon kéne megtámadni a választások szabályszerűségét, tisztaságát, az eredmények hitelesítését és így tovább.

Magyar Hang

New York Times: Trump komoran, Harris derűsen zárta a kampányt

Hétfőn, az amerikai választási kampány utolsó napján csatatérállamokat járt be Kamala Harris és Donald Trump, valamint alelnökjelöltjeik.