Soha nem látott indulatok a kínai Facebookon a koronavírus miatt
Li Venliang saját magáról készített szelfije

Úgy tűnik, immár hivatalos megerősítést kapott: helyi idő szerint péntek hajnali 2.58-kor elhunyt az a 34 éves kínai orvos, aki az elsők között figyelmeztetett a koronavírus veszélyeire. Li Venliang halálát a brit közszolgálati BBC mellett a kínai ügyekkel foglalkozó Shanghaiist hírportál is megerősítette egy péntek reggeli cikkében.

A BBC összegzője szerint a fiatal orvos halálát helyi idő szerint csütörtök 21:30-kor jelentette be a kínai állami médiához tartozó Global Times és további kínai sajtótermékek. Órákkal később azonban a Global Times úgy pontosított, hogy Li kezelést kap, amivel működésben tartják a szívét. A helyszínen tartózkodó újságírók és orvosok szerint a kínai kormányzati tisztviselők nyomására kellett megváltoztatni a jelentést. Ezt követően végül péntek hajnalban vált hivatalossá, hogy az egészségügyi munkatársak nem tudták megmenteni fiatal kollégájuk életét.

Li volt az, aki próbálta más orvosok figyelmét felhívni a koronavírus-járvány kitörésének veszélyére december végén. Ezért beidézték a rendőrségre, egyike volt annak a nyolc embernek, akik ellen rémhírterjesztés miatt nyomoztak.

Mégsem halt bele a koronavírusba az orvos, aki figyelmeztette kollégáit a járványveszélyre, és ezért rémhírterjesztéssel vádolták | Magyar Hang

Közben megbetegedett Vuhanban egy csecsemő, ő a legfiatalabb fertőzött. Állapota stabil.

A Shanghaiist beszámolója szerint az orvos szülei és felesége is megfertőződött a koronavírussal, ugyanakkor azt nem tudni, hogy 5 éves kislánya is elkaphatta-e a kórt. Egy kínai videómegosztó portál szerint Li felesége terhes, és idén júniusban kellene életet adnia gyermeküknek.

Az orvos körüli hírek közben ritkán látott indulatokat generáltak a kínai Facebookon, a Weibo közösségi oldalon. A BBC szerint a gyász hamar haragba fordult. Egyik vád, hogy a kínai kormány megpróbálja elbagatellizálni a járvány súlyosságát, és ezért titkolózik; másik pedig, hogy a Li körüli ügyek, az ellene indított hatósági eljárás is mutatják, hogy semmi esély a szólásszabadságra.

Ez egészen odáig fajult, hogy a közösségi portál felhasználói szólásszabadságot kezdtek el követelni, illetve azt, hogy a vuhani hatóságok minimum kérjenek bocsánatot a doktortól. Volt olyan komment is, amely jelezte: nem egy szivárogtató, hanem egy hős halt meg Li személyében. – Ne feledjétek, hogy éreztek most. Ne feledjétek ezt a haragot. Nem engedhetjük, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen – írták egy másik hozzászólásban. A kommentekben olyan vélemény is megjelent: „Az igazságot mindig úgy fogják kezelni, mintha pletyka, rémhír volna. Meddig hazudnak még nekünk? Mi mást akarnak még elrejteni előlünk?”

Koronavirus_20200205_mti.jpg
Védőruházatot viselő egészségügyi dolgozó sétál az ágyban fekvő koronavírussal fertőzött betegek között, akik nemrégiben érkeztek a Vuhanban nemrégen felépített ideiglenes kórházba február 5-én (Fotó: MTI/AP/Chinatopix)

A hatóságok közben léptek, a hírek szerint több százezer ilyen és ehhez hasonló kommentet, megnyilvánulást, posztot töröltek a Weibóról, ahogy a Líre utaló címkéket, hashtageket is cenzúrázzák. A BBC egyik elemzője szerint Li halálának kormányzati kezelése kész katasztrófa, a Hszi Csing-ping vezette kínai adminisztráció egyik legrosszabban kezelt ügye, hiszen ha egy ilyen komoly járvány közepén a rendőrség olyan orvosokat vegzál, akik megpróbáltak figyelmeztetni a veszélyre, ott maga a rendszer komoly gondban van. – A cenzorok és a hírek kikozmetikázói találnak majd olyan magyarázatot, amivel megpróbálják meggyőzni az 1,4 milliárdos lakosságot, hogy doktor Li halála nem ékes példája annak, hogy a párt milyen korlátoltan tud kezelni egy vészhelyzetet – amikor az őszinteség életeket menthet, a korlátozás gyilkos lehet – írják.

A Shanghaiist rövid híre szerint egyébként egy másik, szintén fiatal orvos is életét vesztette a koronavírussal szembeni küzdelemben. A 28 éves Szong Jing-csi azonban nem a fertőzés, hanem feltehetően a megerőltetett munkatempó áldozata lett. A beszámoló szerint a Hunan tartománybéli egészségügyi központban dolgozó, logisztikai munkát végző fiatalember az orvosi eszközök ellátásáért felelt, és január 23-tól február 3-ig szinte megállás nélkül dolgozott. Február harmadikán találták holtan, miután elment aludni, s a hírportál szerint a halálát a túlfeszített munka miatti szívroham okozta.

A legfrissebb adatok szerint a koronavírus-fertőzésbe eddig 638-an haltak meg, míg a megbetegedettek száma 31 ezer fölé emelkedett. Friss hír még, hogy a Japán partjainál karanténban veszteglő Diamond Princess óceánjáró 3700 utasa közül 61 személy kapta el a vírust – őket Jokohamába szállították 14 napos karanténba. A hajón három magyar is dolgozik, egyes információk szerint ők nem fertőződtek meg a kórral.