
A Vígszínház és az Átrium után a Thália Színházban is találtak fertőzöttet, így lezárták az épületet – tudta meg az Mfor. A társulat egyik tagjának lett pozitív a tesztje.
Az Mfor azt írta, a színház jelenleg a Gyilkosság az Orient expresszen bemutatójára készült, de valószínűleg a premier és a többi előadás is egyelőre elmarad.
A Vígszínháznak egy külsős művésze lett koronavírus-fertőzött egy héttel ezelőtt, így szeptember 4-éig lemondták a Víg- és a Pesti Színház előadásait. A Pál utcai fiúk szereplőit, illetve technikai stábját teszteltették, ekkor derült ki a dolog. „A teszt során az 56 mintavételből egy külsős, jelenleg tünetmentes, fiatal művész PCR-tesztje pozitív lett. A Vígszínház folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, akiknek az ajánlásait és előírásait figyelembe véve járunk el” – írta a közleményben az intézmény, ami fél év után indult volna újra.
Az Átrium is újabb két hétre zárt be, miután az Őrült nők ketrece egyik közreműködőjének lett pozitív a tesztje. „A mai napon derült ki, hogy az augusztus 23-án megtartott Az Őrült Nők Ketrece című előadásunk egyik közreműködőjének – aki aznap láz- és tünetmentesen, minden járványügyi előírást betartva vett részt a munkában – a hétfőn elvégzett COVID-tesztje pozitív. Színházunk haladéktalanul értesítette a járványügyi hatóságokat az eredményről, amely megkezdte az ilyenkor szokásos protokoll szerinti eljárást” – közölte az Átrium kedden, hozzátéve, hogy az elmaradt előadásokat pótolni fogják.