A világ legszebb asszonya – sokáig így emlegették a hétfőn elhunyt Gina Lollobrigidát Robert Z. Leonard filmje nyomán, melyben Vittorio Gassman oldalán játszott. A második világháború utáni korszak egyik első nagy európai szexszimbóluma volt, akinek bájaiért Brigitte Bardot és Anita Ekberg mellett férfiak ezrei rajongtak. Kritikusai szerint Lollobrigida elsősorban szexuális vonzereje miatt kerülhetett vászonra, pedig színészi játéka kifinomult tehetségről tett tanúbizonyságot.
1927. július 4-én született a Sabine-hegyi Subiaco városában, a háború alatt a család azonban Rómába költözött. Olaszország kapitulációja után a kis Gina énekelt és szkeccseket árult amerikai katonáknak, az így megkeresett pénzből énekórákat vett, és ösztöndíjat nyert a római Képzőművészeti Akadémiára. Filmes karrierje 1946-ban kezdődött, amikor egy filmrendező Róma utcáin megpillantotta a lányt és felajánlott neki egy meghallgatást Európa legnagyobb akkori filmstúdiójánál, a Cinecittánál. Statisztaként kezdte, majd Diana Loris néven kapott kisebb szerepeket, elsőként a Fekete sas című filmben. Az epizódszerepeket nagyobbak követték, így rövid idő alatt Lollobrigida Európa egyik legnépszerűbb színésznőjévé vált.
1947-ben elnyerte a Miss Róma címet, a Miss Italia versenyen pedig harmadik lett, nem sokkal később pedig akkori férje, Milko Skofic orvos elkészítette azokat a bikinis reklámfotókat, amelyek még Howard Hughes milliárdos iparmágnás és filmproducer figyelmét is felkeltették, és amik Lollobrigidát egészen Hollywoodig repítették. A férfi hetekig gyakorlatilag fogva tartotta a színésznőt, amíg a nő bele nem egyezett egy szerződésbe. Elmondása szerint visszautasította a férfi szexuális közeledését, aki cserébe megfizethetetlenül drágává tette őt az Egyesült Államok filmeseinek. Ennek köszönhette Sophia Loren, hogy előbb tudta meghódítani Hollywoodot, mint Lollobrigida, aki gyakran rivalizált honfitársával. A Life magazinnak például egyszer így nyilatkozott: „Annyira különbözünk, mint egy jó versenyló és egy kecske.”
Negyedszázados pályafutása során több mint 50 filmben szerepelt, forgatott Jean-Paul Belmondóval, Marcello Mastroiannival, Gérard Philipe-pel, Jean-Louis Trintignant-nal és Yves Montand-nal. Mire 1953-ban John Houstonnal leforgatta első angol nyelvű filmjét, az Afrika kincse című drámát, amelyben Humphrey Bogart feleségét és bűntársát alakította, addig már a Királylány a feleségem című filmnek köszönhetően a Time magazin címlapján is megjelenhetett.
Tony Curtis és Burt Lancaster oldalán játszott a Trapéz című cirkuszi filmben, Anthony Quinn partnerekén keltette életre Esmeraldát A párizsi Notre-Dame című filmben, Yul Brynner mellett pedig ő volt Sába királynője. Legutolsó sikerét a Jó estét, Mrs. Campbell! című komédiában aratta – ennek alapján készült el az Abba zenéjén alapuló feldolgozás, a Mamma Mia!, amelyben Merly Streep öltötte magára a hajadon anya szerepét.
Lollobrigida a hetvenes években visszavonult a filmezéstől, a művészet más területein próbálta ki magát. Első fotókönyve 1973-ban jelent meg Italia Mia címmel. „Lehet, hogy nem vagyok egy Cartier-Bresson, de valami jót tudok csinálni” – nyilatkozta később a The New York Timesnak. Később olyan hírességeket kaphatott lencsevégre, mint Henry Kissinger, Jurij Gagarin vagy Grace Kelly. Ő írta, rendezte az 1975-ös berlini filmfesztiválon bemutatott Ritratto di Fidel című dokumentumfilmet, amely a Fidel Castróval, a kubai kommunista vezetővel készített exkluzív interjúján alapult. Szobrászként is alkotott, 2003-ban például a moszkvai Puskin Múzeumban állították ki 38 bronzból készült munkáját.
Az ENSZ humanitárius misszióinak adománygyűjtőjeként tevékenykedett, ennek következménye volt, hogy 1999-ben Romani Prodi korábbi olasz miniszterelnök pártjának európai parlamenti képviselőjelöltje volt, azonban a testületbe nem jutott be.
Élete végéig sikerült megmaradni a „Lo Lollónak”, akinek románcairól, magánéleti kihágásairól örömmel cikkeztek a botránylapok, saját bevallása szerint ez a fiatal férfiak iránti rajongásának volt köszönhető. Mindezek ellenére Lollobrigida alapvetően magányos léleknek tartotta magát, akinek a művészeten kívül nem volt másra szüksége. – Soha nem kötöttem semmilyen kompromisszumot, mindig is független, magányos lélek maradtam – mondta 2015-ben a Vanity Fairnek. – A szabad szellemem, és a nagyszerű képzelőerőm az, ami erőt ad az élethez.
