Hétmillió forintért forgathatták a Parlamentben az Elkxrtukot
Az Elk*rtuk című film plakátja

A múlt csütörtökön bemutatott Elkxrtuknak több jelenete is jól láthatóan a Parlamentben játszódik, az Országgyűlés Sajtóirodája 24.hu kérdéseire válaszolva elárulta: a produkció két és fél napot forgatott az épületben, és 7 010 000 Ft plusz áfát fizetett.

Azt is megjegyezték, hogy ez nem számít egyedi esetnek, ugyanis több film jeleneteit is itt rögzítették már az Országházban. Jelenleg két prodikció forgatása (Blokád c. Antall Józsefről és egy másik Tisza Istvánról) is szerződéskötési stádiumban van. Ezeken kívül az elmúlt egy évben 12 turisztikai jellegű országházi forgatásra adtak engedélyt, de a Kossuth téren is rendszeresen készítenek felvételeket.

Mint arról beszámoltunk, a 2006-os  őszi események egy részét feldolgozó fikciós film rekord számú nézettséggel nyitotta az első hétvégét. A négynapos mozihétvégén (amely alatt a csütörtöki műsorváltástól vasárnapig terjedő időszakot értik) 42 586 néző volt kíváncsi Dobrev Klára és a többiek kalandjaira. Összehasonlításképpen: az idei legtöbb nézőt vonzó magyar filmet, a Toxikomát az első hétvégéjén 15 067-en látták.

 

Megnéztük az Elkxrtukot: Dobrev Klára egy nagyon gonosz Darth Vader
Gulyás Balázs

Megnéztük az Elkxrtukot: Dobrev Klára egy nagyon gonosz Darth Vader

Gulyás Balázs az első vetítések egyikén nézte meg a Gyurcsány-filmet. Elmondjuk hogy milyen az alkotás és kritikánkból azt is megtudhatja, hogy szerepel-e benne egyáltalán Gyurcsány karaktere.