Kétségbeejtő, a politika mennyire nem gondol semmit a mozi és egyáltalán az audiovizuális kultúra jövőjéről – erről írt május elején a Le Monde oldalán Carole Scotta. A producer úgy látta, a francia vezetőknek semmiféle tervük nincs a filmesek megmentésére, az esti híradókban pedig még a virágárusokról is inkább esik szó, mint a légiközlekedésnél is többeket foglalkoztató iparág megmentéséről.
Az elkeseredettség nem is volt meglepő akkor, amikor épp a nagy múltú Cannes-i Filmfesztivál megtartását voltak kénytelenek lemondani az országban. Közben Európa országai fázisokra osztott menetrendeket készítettek, sok helyen pedig a mozik is az elsők között nyithatnak újra. Május közepét lőtték be a csehek és a szlovákok, kinyitottak a norvég mozik, de még az olaszok is a kereskedelem gyorsabb újraindításában gondolkoznak, és június 15-én indítanák be a filmszínházakat. De mi a helyzet nálunk? Miközben a kijárási korlátozásokat feloldották, és üzembe állhattak a kávézók, éttermek kerthelyiségei, a mozikról nem sok szót ejtettek. A kormány bejelentette, hogy augusztus 15-éig nem lehet sem ötszáz fő feletti, sem az alatti rendezvényt tartani, de már utóbbi sem teljesen igaz, hiszen a kétszáz fős menyegzők is nyilván rendezvények. Kerestük az operatív törzset is a mozik újranyitásával kapcsolatban, ám cikkünk megjelenéséig nem sikerült többet megtudnunk.
Egyébként sem rendezvényeket szerveznek, hanem szolgáltatást nyújtanak azok a helyek, amik március közepén kénytelenek voltak bezárni. Emlékezhetünk, először a száz fő alatti beltéri programokat engedték még, így az első hétvégén maradtak a vetítések a Cinema City mozijaiban, vagy olyan kisebb helyeken, mint amilyen az Art+, illetve egyes vidéki mozik. Rögtön bezártak viszont a Budapest Film vetítőhelyei, ahogy az Európa legkisebb mozijaként hirdetett, így akkor még hivatalosan zöld utat kapott Cirko-Gejzír is.
Utóbbi most adománygyűjtő oldala elindításáról írt közleményében, és arról, hogy készen áll az újranyitásra, dátumként viszont augusztust lőve be. Valóban csak akkortól válhat ez lehetségessé? Körbekérdeztük a mozikat és forgalmazókat, milyen terveik vannak a nyárra, és mikortól számítanak a helyzet normalizálódására. Kiderült, többen rögtön kinyitnának, amint ez lehetségessé válik, és sokan reménykednek augusztus előtti időpontban.
A Cinema City marketing- és PR-igazgatója, Buda Andrea lapunknak azt mondja: még nem tűztek ki semmilyen dátumot az újranyitásra, várják a kormány döntését. De mindez erősen függ attól is, mikortól látogathatóak az amerikai mozik, mert a stúdiók ahhoz igazítva adják meg a végleges premierdátumokat. Addig a kollégáik minden nap bejárnak, karbantartást végeznek, elindítják a mozigépeket. Viszont újabb felújítással egyelőre várnak, így később folytatódhat a Mammut I. renoválása, itt lesz aztán az első budai VIP-részleg. Online vetítéseket nem terveznek, a mozizásra esküsznek. Kérdésünkre Buda Andrea azt is leszögezi: nem bocsátottak el állandó alkalmazottat, viszont az iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatott diákmunkásokat most nyilván nem tudják foglalkoztatni.
Akadnak viszont, akik most szeretnek bele az online premierekbe, ez pedig számos konfliktushoz vezethet még. Rögtön itt a Universal, ami a neten dobta piacra a Trollok a világ körül című animációt. Az elsöprő sikert látva pedig arra jutottak, a jövőben egyszerre engedhetik majd a mozikba és az internetre egyes filmjeiket. Az AMC mozilánc nem volt elragadtatva, és közölte, hogy ez esetben bojkottálhatja majd a Universal filmjeit. A Regal pedig, ami a Cinema City-hez hasonlóan a CineWorld alá tartozik, szolidaritást vállalt a konkurens céggel. Elkerülhetik majd a hazai plázamozikat is a Jurassic World- és Halálos iramban-sorozat következő darabjai? Buda Andrea elmondása szerint a CineWorld csupán azokat a filmeket nem tervezi bemutatni, amik esetében a stúdió nem hajlandó várni az online premierrel. A mozik és a forgalmazók megállapodása szerint ugyanis a bemutató után el kell telnie bizonyos időnek az internetes piacra dobásig. Miután a Universal is csak a kisebb költségvetésű filmjei esetében lebegtette ezt be, valószínűleg az említettekhez hasonló szuperprodukciókat ugyanúgy láthatjuk majd moziban.
Háború indult a forgalmazókkal, pedig még nyitva sincsenek a mozik | Magyar HangNemrég érkezett egyébként a hír, hogy a Solstice Films már július 1-jétől tervezi forgalmazni az Unhinged című Russell Crowe-thrillert, így az újranyitott amerikai mozikban ez lehet akár az első új film. A legnagyobb dobásnak pedig Christopher Nolan régóta várt rendezése, a július közepére belőtt Tenet ígérkezik: ettől várják a nyár megmentését. Már ha valóban sikerül ekkor műsorra tűzni.
A Cinema City leányvállalata, a forgalmazással foglalkozó Fórum Hungary is abban bízik, hogy nyár közepétől már látogathatóak lesznek a mozik. Jelen állás szerint első filmjük a Disney-féle Mulan, aminek bemutatóját július 23-ra tűzték ki, míg az év további részében többek közt a King’s Man – A kezdetekkel, a 007 Nincs idő meghalni-val vagy a Lelki ismeretek című animációval számolnak.
A UIP-Duna Film már pár héttel későbbel számol, augusztus 13-ra van belőve a Spongyabob: Spongya szökésben, szeptember 3.-ra pedig a Hang nélkül 2. premierje. A korábbi online bemutató dacára a cég október 29.-től tervezi forgalmazni a Trollok a világ körül-t, kérdés, erre hol lesz lehetőség. Vannak továbbá olyan bemutatásra váró filmjeik, amik a helyzet alakulásának függvényében jöhetnek hamarabb is: ilyen mondjuk a Staten Island királya vagy az Ígéretes fiatal nő. Mik a terveik addig is?
– Amennyiben a járványhelyzet enyhülése és a kormányzati intézkedések lehetővé teszik a kertmozik vagy egyéb szabadtéri mozik nyitását, akkor ezekben a mozikban tervezünk filmeket bemutatni. Elsősorban az idén márciusig bemutatott filmeket, amilyen az Emma, Mint egy főnök, A láthatatlan ember – válaszolja lapunknak Vajda Erzsébet ügyvezető igazgató. Online bemutatót viszont nem terveznek, csak moziforgalmazással foglalkoznak. Kérdésünkre a vezető hozzáteszi, szerencsére nem kellett elbocsátaniuk senkit, az egyéb költségeket próbálják leszorítani.
A Budapest Film tervei is hasonlóak, mint a UIP-éi, sőt, ők kifejezetten saját fejlesztéssel készülnek. – A magunk részéről készen állunk akár holnap újranyitni, vagy amint a körülmények és a szabályok ezt lehetővé teszik. És igen, továbbra is készülgetünk nagy, nyári tervünkre, a Budapest Kertmozira, de hogy ennek idei megvalósítására milyen esélyek vannak, az jelenleg nem filmszakmai, hanem vírusbiológiai kérdés – meséli lapunknak Liszka Tamás igazgató.
Korábban már részletesebben írtunk róla, hogy a cégnél sem bocsátottak el embereket, viszont beizzították a Távmozit, ahol a streamingszolgáltatókkal szemben időpontra kiírt vetítéseket tartanak, és chatszobával, speciális beszélgetésekkel és programokkal (nemrég például az Észt Héttel) igyekeznek őrizni a filmszínházak hangulatát. Utóbbi mindenképpen érdekes kísérlet, a Skandináv csend észt rendezőjével szervezett Zoom-beszélgetésbe bekapcsolódtunk mi is. – Valóban szokatlan élmény, amikor kis négyzeteken keresztül kerülök kapcsolatba a közönséggel – fogalmazta meg itt Martti Helde. Nagyjából ilyen az, amikor az egész világ egyszerre éli át ugyanazt, még ha különbségek persze akadhatnak. Helde szerint például a hagyományosan erdőkedvelő észtek vidékre menekültek, ott vészelik át sokan a járványidőszakot.
Budapest Film: Senkit nem bocsátunk el, nyárra is vannak már terveink | Magyar Hang– Az április során rögtönzött Budapesti Távmozink a helyzethez mérten egész szép nézőszámokkal vetít hetek óta minden nap, mostanában üdvözölhetjük a tízezredik nézőt, úgyhogy természetesen további programokat is tervezünk ezen a platformon – mondja kérdésünkre Liszka Tamás. A premierek ritkábbak itt, a francia A láthatatlanokat mutatták be korábban, de látható volt Hajdu Szabolcs új filmje, a Békeidő szintén.
– Nincsenek olyan filmjeink, amik simán online megtérülnének, ezért online premiereket sem engedhetünk meg magunknak – feleli már a Magyarhangya forgalmazótól Bognár Péter. Így annyit tettek, hogy a mozikból kikerült filmjeiket idő előtt online is elérhetővé tették, a következőkben pedig három premierre koncentrálnak: érkezik majd az Oscar-jelölt Corpus Christi, Pablo Larrain-tól az Ema, valamint Dominik Moll „fergeteges whoodunit-ja”, az Only the animals.
– Úgy érezzük, most duplán kell kényeztetni a közönséget, hogy visszacsábítsuk őket a moziba, ezért minden előremutató ötletre nyitottak vagyunk. Résztveszünk a Távmoziban, kezdeményezői vagyunk a CineGo-szolgáltatásnak, kölcsönzünk filmeket a nyáron (még nem elhalasztott) kulturális fesztiváloknak, rooftop vetítéseknek. Hovatovább tárgyaltunk már drive-in mozi nyitásáról, lakótelepi panelfalra történő vetítésekről, ám megvalósulási fázisba – egyelőre – egyik se jutott – mondja Bognár Péter. Aki egyszerre optimistább és szarkasztikusabb a jövőt illetően, mint mások. „Augusztus közepéig a tömeges rendezvényeket tiltották be, a moziba járás jó 30 éve már nem számít annak” – ironizál. Pozitív példaként sorolja mindenesetre Csehországot, Ausztriát, Szlovákiát, így reméli, hogy ha óvatosan, de júniusban nálunk is kinyitnak a mozik.
Az említett Cinego szolgáltatás már el is indult, és ez hasonlít a legjobban a Netflixhez vagy az HBO GO-hoz. Lehet egyenként is filmet kölcsönözni vagy vásárolni, 1500 Ft-os havidíjért pedig előfizetni a kifejezetten bőséges művészfilmes kínálatra.
A Távmozival és a CineGóval számol a Mozinet is, de ott van még a Telekom VOD-platformja és a Vodafone Videótár is, szóval platformok terén akad választék. „Meg vagyunk elégedve az első Távmozi-vetítések nézőszámával, de nem tervezünk újabb premiereket. A Távmozi nem válthatja ki a rendes mozivetítéseket, ez inkább csak egy pótlék arra az időre, amíg nincsenek mozik. A túléléshez nagyon kevés, de örülünk, hogy valami történik, mert ez az időszak nyilván nem csak anyagilag nehéz minden forgalmazónak és moziüzemeltetőnek, de lelkileg is. A Távmozi legalább valami kapcsolatot tart a nézőkkel, mi is tudunk kommunikálni velük, nem érezzük azt, hogy teljesen leállt az élet” – mondja a Mozinettől Böszörményi Gábor. Újranyitási dátumig még nem akarnak tervezgetni, de több filmjük is várakozik: A láthatatlanokat és Az első árulót megfuttatnák még moziban, a Teljes titoktartás volt már Frankofón Filmnapokon, de szeretnék a Cinema City-kben bemutatni, és a Medvevilág Szicíliában című animáció is szélesebb közönséget érdekelhet, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
Szintén a konkrét időpontokra vár a Vertigo forgalmazó, Migray Ivett addig nem kíván találgatni, és bemutatókat sem tűztek ki addig. Online premierrel nem számolnak, a Nyomorultak című francia filmjük vetítése viszont nem sokkal a mozik bezárása előtt indult, ezt megnézhetjük már a Távmoziban.
Cikkünk elején a Cirkót említettük, akik az elsők közt zártak be, a nyitásra pedig augusztust lőtték be. Deák Zsuzsanna kommunikációs munkatárs viszont megkeresésünkre azt mondja, amint biztonságossá és engedélyezetté válik a dolog, kinyitnak. Forgalmazóként is működnek, és folyamatosan keresik az új produkciókat, most például a Cannes-i virtuális piacon. A Cirko is működtet saját online videótárat, a mozi pedig nyitófesztivállal tervezi visszacsábítani a nézőket. „A nézőszámok jelenleg változóak, de a vírus okozta helyzet óta nagymértékben (körülbelül a korábbi számok ötszörösére) megnövekedtek. Ez természetesen még mindig töredéke a mozis nézőszámoknak” – mondja Deák Zsuzsanna. Nagy segítséget jelenthetnek így számukra is az adományok, amiket a zárvatartás alatt is fennálló költségekre fordítanak, továbbá az újranyitás előtti higiénés fejlesztésekre is kell költeniük.