
Mindenféle szakmai kifogás megfogalmazása nélkül lehúzta a a Babits Mihály műfordítói ösztöndíj kuratóriumába delegált tagok listájáról Nádori Lídia műfordítót Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár – tudta meg a Magyar Hang. Nádorit a Műfordítók Egyesülete delegálta a testületbe, eddigi életműve kiemelkedőnek számít: több tucat szépirodalmi mű magyarra fordítója, ezen kívül szerkesztő, író, kulturális újságíró.
Lapunknak sikerült megszereznie azt a levelet, amelyben az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) működő államtitkárság tájékoztatást a Műfordítók Egyesületének a döntésről. E szerint „a Babits Mihály ösztöndíj kuratóriumába a Műfordítók egyesülete (sic!) által delegált tag megbízását államtitkár úr nem hagyta jóvá”. Egyben soron kívül kérik új tag delegálást.
A Magyar Hang értesülése szerint a Műfordítók Egyesülete várhatóan új tagot fog delegálni a kuratóriumba, a szervezet ugyanakkor Nádori Lídia elutasításának írásos indokolását kéri.
Az ügyről megkérdeztük Nádori Lídiát, aki a kuratóriumi listáról való lehúzását nem szakmai, hanem korábbi társadalmi szerepvállalásainak tulajdonítja.
„Elég nagy a szám. A köznevelési törvény megalkotása előtt volt egy szakmai tiltakozó akció, Hálózat a Tanszabadságért néven alakult egy szakmákon átívelő szervezet, ahol én a szülői oldalt képviseltem. Ez 2010 végén volt, aztán a magánnyugdíj-pénztárak államosítása ellen szerveztem demonstrációt”
– foglalja össze azon tevékenységeit, amelyek miatt szálka lehet a hatalom szemében.
A 2019. évi pályázatot a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjra az EMMI megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. írta ki fiatal műfordítók részére, akik szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy bölcseleti művek magyar nyelvre történő műfordítói munkájukhoz kérhettek támogatást. A pályázat szakmai lebonyolítását a Petőfi Irodalmi Múzeum Magyar Könyv és Fordítástámogatási Irodája végzi. A tervezet keretösszeg 6,4 millió forint, az ösztöndíj összege ez év január 1-től december 31-ig havi bruttó 200 ezer forint. Már február vége van, de az ösztöndíj kuratóriuma még össze sem ülhetett, hiszen éppen a Műfordítók Egyesülete által delegált tag, Nádori Lídia neve akadt meg Fekete Péter államtitkár torkán.
Pályázni a január 1-től, tehát a visszaható hatállyal érvényes ösztöndíjra egyébiránt február 15-ig lehetett. Az elbírálásra a kuratórium tagjai 40 napot kaptak. Ami most nyilván csúszik, hiszen a műfordítók egyesületének delegáltja helyett újabb jelöltet kér Fekete Péter államtitkársága.