60 év után először fogyott Kína népessége

60 év után először fogyott Kína népessége

Egygyermekes kínai család az egykepolitikát bevezető Teng Hsziao-ping propagandaposztere előtt (Forrás: Wikipédia)

Ezerkilencszázhatvanegy óta nem fordult elő Kínában, hogy csökkent volna a népesség, tavaly azonban ez a történelmi fordulópont is eljött. Hamarosan India lehet a világ legnépesebb állama. Bár a kínaiak továbbra is rengetegen vannak, az ország demográfiai trendjei sötét jövőt vetítenek előre: a társadalom öregszik, az emberek pedig egyszerűen nem akarnak gyermeket vállalni. A megoldásról fogalma sincs senkinek.

Ritkán csusszannak át az állam működéséről megfogalmazott kritikák az internetes kommunikáció felett totális cenzúrát gyakorló nagy kínai tűzfalon. Miután azonban a kínai statisztikai hivatal bejelentette, hogy a 2021. végi 1,4126 milliárddal szemben egy évvel később már csak 1,41175 milliárd volt Kína lakossága (ez 850 ezres csökkenést jelent egy év alatt), vélhetően úgy elözönlötték a Wei bo nevű kínai közösségi platformot a méltatlankodó megjegyzések, hogy azzal már az emberi és gépi cenzorok szorgalmas hadserege sem tudott lépést tartani. „A lakhatási költségek, az életszínvonal, az oktatás, az egészségügy – ezek az okai annak, hogy az emberek nem engedhetik meg maguknak a gyerekvállalást” – írta valaki. „Senki sem beszél a szociális biztonságról, csak a termékenységi ráta emelését hajtogatják. El van ez cseszve” – értekezett valaki más.

• Miért fordult meg a kínai demográfiai trend?
• Mennyire súlyos a népesedési helyzet Kínában?
• Mit hozhat a jövő?

A teljes cikket a Magyar Hang január 27-én megjelent, 2023/4. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!