Amikor mindenki veszít

Olyan tankerületi vezetők döntöttek a polgári engedetlenségben részt vevő néhány tanár elbocsátásáról, akik nem felelősek a választópolgároknak. Immár egy évtizede az állam (illetve a kormány) a legtöbb iskola fenntartója, ám az oktatásügy helyzete nemhogy nem lett jobb, de immáron az ország egyik legproblémásabb szakpolitikájává süllyedt. Ennek hosszabb távú következményei akadályozzák Magyarország versenyképes fejlődését, és hazánk további lemaradásával fenyegetnek.

A 2010-es évek elejéig még a települési önkormányzatok voltak az általános iskolák és középiskolák fenntartói (az egyházi, alapítványi intézmények kivételével), ennélfogva az iskolaigazgatók kinevezése végső soron az önkormányzati képviselő-testületek hatáskörébe tartozott. Ez sem volt éppen teljesen demokratikus megoldás, mert a tantestületeknek csak véleményezési joguk volt az iskolaigazgatók megválasztási folyamatában, és több helyen is akadt konfliktus abból, hogy a helyi önkormányzat olyan személyt erőltetett a tanárok nyakára, akivel ők eredetileg nem akartak volna együtt dolgozni. Az okosabb településvezetések azonban igyekeztek figyelembe venni a helyi tantestületek akaratát, belátva, hogy az iskola nem egy gyár, hanem egy közszolgáltatás, amelynek jó működtetésében a szülők – akik egyúttal választópolgárok – is érdekeltek voltak. Márpedig az iskola jó működését alapvetően veszélyezteti, ha az iskola vezetője és a tantestület nagy többsége között rossz a kapcsolat.

• Az iskolákat érintő főbb döntések az államosítás miatt alapvetően rejtve maradnak.
• A tanárok elbocsátásáért a politikai felelősséget a kormány viseli.
• Meglehet, hogy a kormány lassanként felülkerekedik a tiltakozókon.

A teljes cikket a Magyar Hang december 9-én megjelent, 2022/50. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!