Több mint fél évszázad után repülnek újra emberek a Hold felé

Több mint fél évszázad után repülnek újra emberek a Hold felé

Az Artemis-2 legénysége (Fotó: NASA)

A NASA nyilvánosságra hozta az Artemis–2 legénységét. Három amerikai és egy kanadai űrhajós indul várhatóan jövő novemberben – több mint fél évszázad után először – a Hold felé (nem a Holdra, mert nem szállnak majd le). A legénység kiválasztásakor egyértelműen a PR-szempontok vitték a prímet (ahogy mindig): minden kommentár a legénység diverzitását emeli ki, hiszen most először repül majd Hold-programban nő, fekete férfi és kanadai is.

Eugene Cernan, Ronald Evans és Harrison Schmitt fejében valószínűleg egy pillanatig sem fordult meg, hogy legalább 52 évig ők lesznek az utolsó emberek, akik a Holdra léphetnek. Az Apollo–17 legénysége 1972-ben repült, és közülük már csak Schmitt van életben (aki egyébként az egyetlen nem katona – hanem geológus –, aki valaha járt a Holdon). Az embernek küzdenie kell, hogy elhessegesse a tolakodó érzést: az emberes űrhajózás terén nemcsak hogy ugyanott tartunk, mint 1972-ben, hanem visszamentünk 1968-ba, amikor az Apollo–8 először elhagyta a Föld körüli pályát, hogy megkerülje a Holdat (az egy évvel később leszálló Apollo–11 küldetésének előkészítéseképpen). 

• Hogyan választották ki az űrhajósokat?
• Mi lesz az Artemis-2 fő feladata?
• Hogyan tovább a Hold felé?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap április 14-én megjelent, 2023/15. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!