Az állam hátralép

Az állam hátralép

A szociális törvény módosítását is magában foglaló salátatörvény elfogadása az Országgyűlésben (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Az idézet az alaptörvényből való, és az ad különös aktualitást neki, hogy a parlament kormánypárti többsége elfogadta azt a törvénycsomagot, amelyet nem lehet másként értelmezni, mint hogy az állam hátrébb lép, amikor polgárai szociális biztonságának garantálásáról van szó.

Az 1990 előtti illiberális, államszocialista rendszer ideológiai alapon is igyekezett szerény és sokszor csak látszólagos szociális biztonságot nyújtani alattvalóinak. Kevesen emlékeznek rá, de az 1989–90-es módosításokkal átírt alkotmány a szociális piacgazdaság megteremtését nevezte meg az új berendezkedés egyik alapvető célkitűzéseként. Az Antall József vezette koalíció is ezt tűzte a zászlajára, ami azt jelentette (volna), hogy az amerikai típusú, öngondoskodásra építő (vad) kapitalista modell helyett az európai, leginkább német minta szerinti, a társadalmi egyenlőtlenségeket tompítani igyekvő gazdaság- és társadalompolitikát folytat. A gyakorlatban ebből a kilencvenes évek elején nem sok minden látszott, az összeomlott tervgazdaság után kemény volt a landolás a piacgazdaság betonján. A döntéshozatalt a neoliberális konszenzus uralta.

A teljes cikket a Magyar Hang november 25-én megjelent, 2022/48. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.