Az együttműködésre elszánt állampolgár vallomása a tömegből

„De azt véljük, hogy rózsákat
Csupán úgy szakaszthatunk,
Ha egynehány jámborkákat
A tövisbe buktatunk;
Hogy az élet édes mézét
Szánkba csak úgy nyelhetjük,
Ha a mások szája ízét
KeserÄvé tehetjük;
Hogy útunkban dicsőséggel
Csupán csak úgy járhatunk,
Ha másoknak kevélységgel
A nyakára hághatunk.”
(Fazekas Mihály)

Idejöttem ma is, mert még mindig kíváncsi vagyok, de mielőtt fölugrik a platóra, megvallok magának valamit. Ha hiszi, ha nem, én vagyok az, aki már a kommunistákkal is megpróbáltam együttműködni! Tapintatosan ugyan, de szóltam, hogy ez meg az hülyeség, mire azok meg mondták, hogy sem ez, sem az nem hülyeség, és vegyem tudomásul, hogy én vagyok a hülye, mert ezt meg azt mondok állandóan a hátuk mögött. Jó, nem szóltam többé, aztán történt, ami történt, kicsúszott a kezükből az egész, alig tudtak valamit is zsebre tenni. Várjon, ne siessen, még folytatom!

Jó, ha tudja, én szegény Antall József idejében is megpróbáltam együttműködni, annak ellenére, hogy mindenki gyanúsan nézett rám, de annyi baj legyen, azért kedvesen elmondtam, hogy ebben az országban, azok után, ami volt itt, sem ez, sem az nem fog menni, erre meg azt mondták, hogy a posztszocializmusnak én is csak egy mikiegér maradványa vagyok, meg hogy én nem hiszek sem ebben, sem abban, és mindig csak okvetetlenkedem. Jó, nem szóltam nekik többé, és persze történt, ami történt, a kamikazék léket kaptak, elsüllyedtek. Nyugi, megvárja a nép magát!