Az illegális műkincskereskedelem mítosza

Valóban az illegális műkincskereskedelem a harmadik legkomolyabb forgalmat lebonyolító globális illegális tevékenység a fegyver, illetve a drogkereskedelem után, ahogy azt immár 50 éve kitartóan állítják? Ezt boncolgatta a téma két kutatója a Cambridge-i Egyetem tudományos szaklapjában, az Antiquity-ben megjelent cikkükben. Donna Yates és Neil Brodie azt próbálta meg felfejteni, hogy hogyan alakult e kijelentés evolúciója az évtizedek során. Az ügy pikantériája ugyanis az, hogy ezt az állítást soha nem sikerült konkrét és hiteles adatokkal alátámasztani, hiába adnak meg olyan „referenciákat” igazolásképp, mint az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI, vagy az Interpol. Így igazából azt sem lehet bizonyítani, hogy mindez valóban így van-e. Az ügy másik pikantériája, hogy e soha nem igazolt sommás megállapítást az ENSZ műemlékügyekben illetékes szervezete, az UNESCO is kész tényként kezeli, és be is tette az illegális régiségkereskedelem megfékezése ellen megkötött első nemzetközi megállapodás ötvenedik évfordulójára 2020-ban kiadott saját kiadványába is.

Ebben két alá nem támasztott „tényt” készpénznek véve leszögezték, az illegális műtárgykereskedelem éves forgalma – többek között az Európai Bizottságot forrásként idézve – 4-11 milliárd dollár között lehet, és így ez a fegyver- és drogkereskedelem után a harmadik legkomolyabb szelete az illegális tortának. Yates és Brodie szerint ugyanakkor ezek az állítások nem alapulnak semmilyen eredeti kutatáson vagy statisztikán, és nem az illetékes hatóságoktól származnak. A két kutató szerint a megalapozatlan „adatok” kritikátlan ismételgetése pedig aláássa a régiségek fosztogatásának, kereskedelmének és tiltott eladásának megakadályozására irányuló legitim erőfeszítéseket.

• Hogy és miért alakulhatott ki a városi legenda?
• Mire lenne szükség, hogy megváltozzon a közvélemény pénzcentrikus hozzáállása az illegális műkincskereskedelemhez?
• Milyen trendek azok, amik láthatóak a műtárgykereskedelem frontján?