Cvekedli

Megfigyeltem az elmúlt hetekben, hogy milyen szépen zöld ez az egész ország. Oké, nem biztos, hogy az egész (habár valószínű), ugyanis a fővároshoz képest folyton keleti-északkeleti irányban közlekedtem rengeteget ezekben az időkben, bizonyos családi okokból kifolyólag. Ennélfogva tehát Gödöllő vagy Szolnok környékétől a Tisza-tó vidékén, a Hortobágyon, Debrecenen, Karcagon, HB vármegye bihari régióin át Nyíregyházáig tekinthettem meg rendre, hogy milyen üde és friss a természet mostanában. A mi hazánk az új Írország, állapítottam meg. Titulálhatjuk Svájcnak is, persze csak képletesen, és attól tartok, csupán ebből az egyetlen (időjárással összefüggő) szempontból. Egyéb szempontokból kevésbé.

Mindenesetre nem is emlékszem, mikor volt itt utoljára ilyen hűvös, csapadékos, hosszan tartó, véget érni nem akaró tavasz, melynek során a fű nemhogy nem ég ki május közepére, inkább dúsan burjánzik. Mintha nem lenne holnap. Szó szerint kövér. Amondó vagyok, dicsérjük meg a jelenséget, hiszen máskor mindig panaszkodunk, ha a tél után tüstént a nyár dörömböl az ajtónkon agresszíven.