Egy amerikai biotechnológiai cég fel akarja támasztani a kihalt dodót, Mauritius elragadóan bumfordi óriásgalambját, ami annyira esetlen volt, hogy a fehér ember alig száz év alatt teljesen kipusztította. Bár a cég azzal próbálja jobbítani a sajtóját, hogy – állítása szerint – sokat költ a még létező fajok megmentésére is. A konzervációbiológusok többsége az efféle futurista genetikai bűvészkedést drága figyelemelterelésnek tartja, miközben az élőhelyek pusztulása miatt nap mint nap halnak ki olyan fajok, amelyeket e pénz töredékéből meg lehetne menteni – csak nincs ekkora reklámértékük.
Mauritius élővilágának története egybeforrt a nagytestű ragadozók hiányában kialakult különleges fajok és a fehér gyarmatosítók egyenlőtlen küzdelmének történetével, amiből előbbiek jöttek ki mindig vesztesként. A szigeten egykor élt nagytestű, röpképtelen galambfaj, a dodó az egész világon az ember okozta kihalás szimbólumává vált, miután az ismert angol zoológus és író, Gerald Durrell expedíciót vezetett a szigetre, és e történetből írta Aranydenevérek és rózsaszín galambok című könyvét. A dodó története olyan nagy hatást tett Durrellre, hogy a Jersey szigetén alapított állatkertje, illetve a kihalófélben lévő állatfajok fogságban történő szaporítását célul kitűző alapítványa emblémájának is a dodót választotta.
• Miért pusztult ki ennyire gyorsan a dodó?
• Hogy megy vagy mehet a „feltámasztás”?
• Mik az ellenérvek?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
