Letartóztatták Kiss László óbudai polgármestert

Letartóztatták Kiss László óbudai polgármestert

Kiss László (Fotó: Kiss László / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – értesült a 24.hu a politikus védőjétől.

Zamecsnik Péter a lapnak azt mondta, a kényszerintézkedést 30 napra rendelték el Kiss ellen, de a döntés még nem jogerős, az ügyészség és ő is fellebbezett ellene. Elmondása szerint a Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, mint minden korrupciós ügyben. A Fővárosi Törvényszék azután rendelte el Óbuda DK-s vezetőjének letartóztatását, hogy a polgármestert szerdán őrizetbe vették, és kihallgatták, majd a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta ellene a kényszerintézkedést.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. Őket szintén 30 napra letartóztatta a bíróság. Az ügynek így már összesen tizenhat gyanúsítottja van. A bíróság október huszadikáig meghosszabbította Czeglédy Gergő MSZP-s alpolgármester még nyár elején elrendelt letartóztatását. Czeglédyt hivatalosan minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják.

A KNYF korábban azt írta, a polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal – közölték, hozzátéve, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

 Az ügy hátteréről ITT és ITT írtunk bővebben, az óbudai önkormányzat reakciójával pedig ITT foglalkoztunk részletesen.

 

Címkék: Kiss László