Egészségügyi reform: további osztályok bezárását jelentették be

Kórházi kórterem (Forrás: Pixabay)

Balassagyarmaton nem nyit ki a novemberben bezárt szülészet, a szolnoki kórház a stroke-osokat és tüdőbetegeket küldi a fővárosba, a Dunántúlon a kézsebészeti ellátásban vannak mind nagyobb nehézségek, derül ki az NNGYK határozataiból. Az ok minden esetben ugyanaz: nincs elég szakember.

A jelek szerint nem jön be az a kormányzati várakozás, miszerint az egészségügyben jelentkező, az ellátás biztosítását több helyen és területen ellehetetlenítő mértékű létszámhiány legfeljebb átmeneti lesz: legalábbis erről árulkodik, hogy január utolsó és február első napjaiban újabb tizennégy úgynevezett kijelölő határozat jelent meg a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Intézet (NNGYK) honlapján, amelyek alapján további vidéki és fővárosi kórházban bizonyos szakterületeken hosszabb-rövidebb időre szünetel a betegek fogadása. Az ok – ahogy az a határozatok indoklásából kiderül – néhány kivételtől eltekintve ugyanaz: létszámhiány. (Január 30-ától lapzártánkig összesen 29 határozat jelent meg, ezek között több olyan van, amelyet költözés, karbantartás miatt hoztak, és van három visszavonó, valamint egy javító határozat is.)

• Az országban hol és milyen szakterületeken szűnik meg, vagy akadozik az ellátás?
• Milyen okok vezettek a mind súlyosabb létszámhiányhoz?
• Beigazolódik-e az államtitkári ígéret, hogy egyetlen betegnek sem kell több száz kilométert utaznia az ellátásért?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 15-ig kapható 2024/6. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!