Egyre többször bámulod az üres hűtőt hó végén, tologatod benne ide-oda a csapvízzel megtöltött ásványvizes flakonokat. A helyzet elkeserítő, de az infláció ilyen: eltünteti korábbi életed.
Magyar Hang Plusz
Az, hogy kulturálisan kik vagyunk és hová tartozunk, nem a mai politikusok véleményétől függ – mondja Romsics Ignác történész. Interjú!
A jegybank egykori elnöke szerint a 2008-as összeomlás előtt láttunk a mostaniakhoz hasonló kényszerintézkedéseket a kormány részéről. Ezek akkor nem vezettek eredményre és jött az IMF.
Petőfi 1845-ben írt és folytatásokban közölt Úti jegyzetek című úti naplójában kedvenc alapeszközét, az iróniát is gyakran előveszi, néhol mintha Rejtő Jenőt olvasnánk.
Az orvostudomány egyik évszázados áhított célja, a roncsolódott idegek helyreállítása (pontosabban ebben az esetben: helyettesítése) végre megvalósult.
Suhajda Szilárd halála után ismét fellángolt a vita: a hegymászók hősök, vagy „minek mennek oda”?
Hosszasan lehetne sorolni, mit is köszönhetünk, mit kaptunk a Fidesz megbukhatatlan elnökének egyre megbuktathatatlanabbnak tűnő regnálásától, de engem az érdekel, ami a lelkekben történt, vagy inkább a lelkekben művelődött.
Szakértőket kérdeztünk arról, miért mondhatta a miniszterelnök, hogy Magyarország kapcsolata Németországgal jelenleg kritikusabb, mint Oroszországgal.
Miután egyelőre nem sok jelét látni annak, hogy a jövő évi európai parlamenti választás elhozza az illiberális áttörést, a kormány uniós elszigetelődése irányváltás híján csak tovább mélyül.
Véget ért az elmúlt évek legizgalmasabb foci szezonja, ami paródiát csinált a NER közpénzégetéséből.