Gőzpöfögészeti tovalaködöncön sétafikáló jegylyukadonc

MÁV-vezérigazgató-helyettes: „Nem véletlenül kértük, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy üljön buszra, amíg ekkora a hőség. A vasúti kocsik 40-50 évesek, és a gyártás során nem a mostani klimatikus viszonyokra készültek.”

Az a baj, hogy tulajdonképpen ennyi volna a cikk, ha divat lenne még a glossza műfaja. Kormányos László helyettes MÁV-vezér amatőr publicistaként ráadásul tökéletesre írta. Benne van minden, amit tudni érdemes a másfél évtizednyi, zömében dübörgő gazdaságban telt Fidesz-kormányzásról. Pökhendiség, gőg, a hatalmi érinthetetlenség túlzott magabiztossága. Aztán a felelősséghárítás, mert hiszen a Fidesz és valamennyi tartozéka mindig mindent jól csinál, és mindig győzedelmeskedik, jelen esetben a vasúttársaság és annak első embere tökéletes szolgáltatást nyújt, hibátlan munkát végez, pontosabban végezne, nyújtana, ha a felelőtlen utasok az állami vállalatot nem provokálnák utazással. Egyrészt. Másfelől meg ott a szocialista népköztársaságunk járműipara, az abban tevékenykedő mérnök elvtársak, akik nem átallották nem előre látni a jövőt úgy technológiailag, mint időjárásilag. No és a legneresebb nerség, kioktatás közben a képünkbe ordítják az önleleplező valóságot: 40-50 éves vagonok? Komfort, kényelem, tisztaság, utasbiztonság, ilyesmi, hm, hát mégis mivel tetszettek foglalkozni az elmúlt kétharmadokban?

Egyébként, hogy így az egyik MÁV-főnök megemlítette, elgondolkodtam az idő múlásán, merthogy nem csupán a vasúti kocsik, hanem közben én is fél évszázados lettem. Jó, hát ez elég béna párhuzam, de azért írom, mert ezekben a szerelvényekben jómagam pici gyermekként is előfordultam, tisztán emlékszem rá, hogy Sárospatakra menet úgy félúton, ahol már egész böcsületesen felgyorsult a szerelvény, édesanyám rám szólt, hogy ne hajoljak ki annyira, mert megint szikra megy a szemembe. Bizony-bizony, 328-as meg 424-es gőzmozdony repítette Zemplén népét Szerencsig, onnan viszont már villamosított vonal vitt Miskolcra, ezért a cukorgyártás fővároskájában zajlott a mozdonycsere. Ez is ismeretlen műfaj ma már, mi, hogy még mindig? Közben a nagyobbik fiam meséli, hogy a Balaton északi csücskéből jöttek haza vonattal, és ott álltak az egyik állomáson húsz percig, merthogy mozdonycsere.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 25-ig kapható 2024/29. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!