Gyűlölködni kell-e a választási győzelemhez?

Gyűlölködni kell-e a választási győzelemhez?

Kormányzati óriásplakátok között egy Origo-hirdetés (Fotó: Shutterstock)

Évekkel ezelőtt egy indulatoktól túlfűtött helyzetben valaki azt találta leírni, hogy „mi akkor is jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”. Később, remélhetőleg, maga is megbánta. A hirtelen kicsúszott mondat azonban mai közéleti viszonyaink egyik fő jellemzőjére mutat rá: a pusztító indulatok eszkalációjára. Mintha olyan játékot játszanánk, amelyben a gyűlölet az adu, überelni pedig csak ugyanannak a színnek még erősebb figurájával lehet. Sok ellenzéki politikus felismerte az ebben rejlő csapdát, és próbálná elkerülni. Nem sok sikerrel. A természetesen már jó ideje tartó kampány dinamikájának egyik jól érzékelhető vonása az, hogy az ellenzék belekényszerül ebbe a „ki gyűlöli jobban a másikat” versengésbe. Belekényszerül, mert beletereli a Fidesz, amelynek ez tudatos stratégiája is, nem csak mostanára szinte kizárólagossá vált „természetéből” fakad.

A kormánypárt, mint sok más vonatkozásban, ebben sem állhat elő azzal, hogy ők nem, ők nem is gyűlölködnek. Hogyan is tehetnék, amikor a kormánysajtónak – és számos vezető Fidesz-politikusnak – szinte egyetlen funkciója a fröcsögő gyűlölködés nap mint nap. Ehhez képest még a pártsajtó klasszikus műfaja is másodlagossá válik: a néha már komikus jellegű sikerpropaganda, amely a legnyilvánvalóbb kudarcot is világra szóló diadalként próbája tálalni. Azt csak a legnaivabbak veszik be. Az ördög falra festése hatékonyabb.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!