
Hol vannak már Orbán Viktor április 6-án mondott szavai, amikor a választási győzelmet követő nemzetközi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, kizárható, hogy megszorítások lesznek! De nevetgélve azt is mondta, „láttam olyat, hogy valaki a választás után megváltoztatta a politikáját, de annak nem lett jó vége”. Nem sokkal ezután 650 milliárd forint értékben beruházásokat fújt le, különadókat vezetett be, kizsigerelte a kata adózási formát – s ami a legjobban fog fájni a családoknak ősszel és télen, és amit a nyár közepéig váltig tagadott –, részlegesen kivezette a rezsicsökkentést.
Vagyis tavaszi ígéretével szemben nyáron már súlyos megszorítások kezdődtek. A vitán kívül létező világpiaci folyamatok mellett komoly gondot jelent a magyar gazdaság számára, hogy a 2008-as válságot követő, soha nem látott fellendülés alatt Orbán Viktornak fontosabb volt a rövidtávú növekedés, mint a korszerűtlen magyar gazdaság áramvonalasítása. Pedig 2010 után nulla közeli kamatok, és a gazdaságba számolatlanul öntött pénz erre lehetőséget adott volna. Ennek a mulasztásnak most isszuk a levét.
• Van-e esély arra, hogy még idén megkapjuk a hőn áhított uniós támogatásokat?
• Mennyivel kevesebb jut idén a karácsonyi ajándékokra?
• Meddig tűrik az emberek a terhek halmozódását?
A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 19-én megjelent, 2022/34. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!