
Május elején rendezték a 150. Kentucky-derbit, a világ egyik legfontosabb és legrégibb lóversenyét. A hároméves telivérek 1875 óta minden évben versenyeztek a derbin, soha semmi (sem világháború, sem pandémia) nem tudta megakadályozni a verseny megrendezését. De most az egész „sportág” (ha a lóversenyzést sportnak tekintjük) léte kérdőjeleződött meg, miután a tavalyi derbin egy tucat ló pusztult el, és szinte minden napra jut a versenyzéssel összefüggésben elhullott állat.
Május elsején közleményt adott ki az Egyesült Államok határőrsége és vámhivatala, és arról számoltak be, hogy az év első négy hónapjában a cincinnati irodájuk nyolc szállítmány kígyó-, pók- és skorpiómérget foglalt le. Akik nem kapcsolták volna össze ezt a hírt azonnal a Kentucky-derbivel, azoknak segített a vámhivatal, hiszen megjegyezték, hogy a mérgeket teljesítménynövelő (vagyis dopping-)szerként használják a lóversenyzésben, írja a Sports Illustrated. A vegyületeknek érzéstelenítő hatásuk van, így a ló nem érzi a sérülések fájdalmát, és akkor is rohan tovább, ha egyébként a szervezete ordít, hogy le kell állni, különben nagy baj lesz. A szállítmányok Mexikóból érkeztek, és a vámhivatal szerint a mérgek egy része olyan személyeknek lett címezve, akik kapcsolatban állnak a lóversenyzéssel.
Ez a hír csak megerősítette azok meggyőződését, akik szerint a lóversenyzés velejéig romlott, és nincs az a tragédia, amely megváltoztathatná az iparág működését. Bár a tragédiákat számba venni is nehéz, a tavalyi Kentucky-derbi volt sokak szemében a mélypont. A Churchill Downs nevű lóversenykomplexumban rendezett egyhetes rendezvénysorozat során hét ló pusztult el versenyzés vagy edzés közben. De ezzel korántsem volt vége a sajnálatos eseményeknek. A derbit követő napokban még öt ló szenvedett halálos sérüléseket.
• Mi történik a versenylovakkal?
• Milyen lépések történtek a lovak egészségének megóvása érdekében?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!