Kincses Gyula: Megint későn lépnek

Kincses Gyula: Megint későn lépnek

Kincses Gyula (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Az oltás működik, de a jelenlegi átoltottság mellett ez kevés, a nyájimmunitástól még nagyon messze vagyunk. Ilyen körülmények között nem elegendő egyetlen eszközre, az oltásra alapozni a védelmet – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Kincses Gyula. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint szükség van az egyéni, illetve közösségi védekezésre is, így a zsúfolt, zárt helyeken a maszkhasználat kötelezővé tételére, a távolságtartásra, illetve a kézfertőtlenítésre, valamint a védettségi igazolvány széles körű alkalmazására és a kontaktkutatásra.

Szerinte a kormány a közhangulatot követve csak az adatok drámai romlása esetén hoz szigorúbb járványügyi intézkedéseket. – Amit mi üdvözölni fogunk. És hozzátesszük majd azt is, hogy megint későn lépnek – fogalmazott.

Az orvoskamara vezetője hiányérzetét fejezte ki amiatt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem értékelte ki a járvány kezelésével kapcsolatos adatokat és tapasztalatokat, így nem lehetséges megalkotni azokat a protokollokat sem, amelyek révén mindenhol javulna és egységesülne a hazai covid-ellátás. Kincses Gyula megerősítette azon korábbi ígéretét, hogy a kamarai elnöki ciklusának félidejében bizalmi szavazást kér személyéről. Erre az idei küldöttgyűlésen kerülhet sor.

Erről is olvashat az interjúban:
• Milyen negyedik hullámra számít?
• Mi a baj a jogállási törvénnyel?
• Kit minősít Cser Ágnes állami kitüntetése?

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang szeptember 24-én megjelent, 2021/39. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!