Hogyan épített médiabirodalmat a Fidesz Erdélyben?

Hogyan épített médiabirodalmat a Fidesz Erdélyben?

Rendhagyó kampányesemény egy székelyudvarhelyi ruhagyárban, 2007 őszén (Fotó: Ifj. Haáz Sándor)

Exkluzív interjút adott 2006 januárjában a Bihari Naplónak Tőkés László. A református lelkipásztor akkor már 15 éve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt, de a politikától sem szakadt el: a székelyföldi autonómiatörekvéseket zászlajára tűző Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként is gyakran nyilatkozott. A beszélgetés végén a lap riportere rákérdezett: igaz-e a hír, hogy Románia európai uniós csatlakozásával kapcsolatban felkérték, hogy jelöltesse magát EP-képviselőnek? – A javaslat valóban elhangzott – jött a válasz, ha összefogást alakítanának ki minden magyar életterület irányában, és ennek az összefogásnak egy olyan európai parlamenti jelöltlista, amely nemcsak az RMDSZ tagjaiból állna, hanem egy nemzeti jelöltlista lenne, és ehhez az összefogáshoz ő is hozzá tudna járulni, szívesen megtenné. Ha jelölik, meggondolja, hogy elfogadja-e. Az az interjúból nem derült ki, hogy ki kérte fel Tőkés Lászlót az indulásra.

Ebben az időszakban nem a magát polgári oldalként definiáló jobboldalnak állt a zászló sem Magyarországon, sem Erdélyben. A Fidesz újra elveszítette a választást az akkor éppen Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-vel szemben, az erdélyi magyarok soraiban pedig a Bukaresttel és az MSZP–SZDSZ-kormánnyal is jó viszonyt ápoló RMDSZ dominált. Az RMDSZ konkurenciájaként létrehozott erdélyi magyar jobboldali tömörülésben, a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Szövetségben pedig belső harcok dúltak, éppen a Szász kontra Tőkés törésvonal mentén. A romániai magyar sajtó léte az RMDSZ által Bukarestben kikunyerált pénzektől, illetve a budapesti, baloldali-liberális kormány által osztogatott támogatásoktól függött.

• Mi volt az előzménye a Fidesz erdélyi térfoglalásának?
• Hogyan tört magasra Demeter Szilárd?
• Miként jött létre a „helyi Kesma”?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!