Megtartja-e az ellenzék az előválasztást?

Megtartja-e az ellenzék az előválasztást?

Előválasztás 2021 (Fotó: Előválasztás 2021 / Facebook)

Fotó: ERDOS LASZLO

Az ellenzék hatalmas választási kudarca után sokan sokféleképpen próbálták megfejteni, mi is okozhatta a bukást. Több kritika érte a korábban politikai innovációként ünnepelt előválasztást is, mondván mégsem az a csodafegyver, aminek beállították. De vajon hogyan látják az előválasztást a pártok most, melyiküknek jut erről egy Churchill-idézet az eszébe, és mit gondol a szakértő? Körkép. 

Egyértelműen jó és sikeres intézménynek gondoljuk a magyar előválasztást – értékelt az MSZP, kiemelve, ez „Magyarország valaha volt egyik legsikeresebb politikai mozgósító akciója, amely több mint 850 000 embert ért el országszerte”. Célja az egységes ellenzék közös jelöltjeink kiválasztása volt, ezt a feladatot a párt szerint teljesítette. – Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb körben vonjuk be támogatóinkat döntéseinkbe – vélték.

Ugyancsak a választók százezreinek mozgósítását és a közös jelöltek sikeres kiválasztását emelte ki a Momentum, „az előválasztás az ország egyik legsikeresebb és legdemokratikusabb politikai eseménye volt az elmúlt évtizedekben”. A Párbeszéd szerint a különböző közvélemény-kutatók között is egyetértés van abban, hogy az előválasztás idején állt legjobban az ellenzék, ráadásul demokratikus felhatalmazást adott a jelölteknek.

A Jobbik csak annyit írt a témában: a későbbiekben alakítják ki az álláspontjukat, a többi ellenzéki párttal egyeztetésben. Lapunk a korábban az előválasztással kapcsolatban nyíltan kritikákat megfogalmazó DK-t és LMP-t is kereste, ám nem válaszoltak.

 

• De vajon mit változtatnának a pártok az előválasztáson?
• Látják-e szükségét előválasztásnak a 2024-es önkormányzati választás előtt?
• És mit gondol a szakértő, milyen hibákat követett el az ellenzék a mostani választás előtt? És vajon érdemes lehet-e a jövőben is ehhez az eszközhöz nyúlniuk?

A teljes cikket a Magyar Hang május 13-án megjelent, 2022/20. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!