Mit kezdjünk a vármegyékkel?

Lecserélték a napokban a megyehatároknál elhelyezett táblákat, immár mindenhol a „vármegye” kifejezés olvasható barna alapon fehér betűkkel. A hivatalok is átnevezték magukat, így lett például Békés, Heves (stb., stb., stb.) Vármegyei Rendőr-főkapitányság (kínunkban nevetünk, de tényleg így hívják már őket), Pest, Nógrád (stb., stb., stb.) Vármegyei Kormányhivatal. Ispánnal, természetesen. És immár a kormánysajtó is büszkén jelenti be azt, melyik vármegyében mennyi posta nyílt újra, miután annál jóval többet bezártak.

A diktatúrák, puhák vagy kemények, mindig is törekedtek a nyelv feletti ellenőrzésre. Puhán vagy keményen. A rendszerváltozás utáni időszakban ez a fajta kontroll némileg lazult, ám a politikai érdekből történő bemocskolás és kisajátítás jellemző maradt. Így járt még a kilencvenes években a politika áldozatául esett és kiforgatott „liberális” szó, majd kezdték bekebelezni a „polgári”, „nemzeti” fogalmakat. Odáig jutottunk, hogy immár a „magyar” megnevezés is mintha már csak egyeseknek járna, és a legrosszabb, ha ezeknek a kifejezéseknek, fogalmaknak, érzéseknek, világlátásoknak, identitásoknak a kiforgatását, elrablását, kisajátítását már a megraboltak is beárazzák, elfogadják. Többször megkaptuk mi is lapunk neve miatt egyfelől hogy nem vagyunk magyarok, másfelől meg hogy ez a magyar szó túl „fideszes”. Az első változat annyira aljas, hogy nem is vitaképes, utóbbiról pedig annyit: ez a szó mindannyiunké.

A teljes cikket a Magyar Hang január 6-án megjelent 2023/1 számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!