Műméh és béranyák

Műméh és béranyák

Fotó: Shutterstock

Háromszoros sikeres béranya újra elérhető! Testileg és lelkileg felkészült, hogy kihordja akár a te babádat!

Kedves arcú, szőke nő mosolyog az Instagram-oldala képeiről, itt hirdeti szolgálatait és mutatja be élete mozzanatait. Tiffany, nevezzük így, férjével és két saját gyerekével él az Egyesült Államokban, ahol legális a béranyaság. Két gyereke megszületése után döntött úgy, hogy pénzért kihordja más párok gyerekét. A babák születése után hónapokig lefeji a tejét, azt tejbankba adja, szintén pénzért. Ebből él a négytagú család. Tiffany testéből. Az új regényemhez kerestem információkat, történeteket, valós szereplőket; a könyv a béranyaság, a petesejtdonorság és az egész bababiznisz körül forog majd. Míg a történelmi regények írásához könyvtárakba, levéltárakba kell járni, a jelenben zajló történetekhez ott a közösségi média.

Az Európai Unión belül illegális a béranyaság, ami persze nem azt jelenti, hogy nincs, hanem azt, hogy minden országban más kiskaput találnak a saját gyerekre vágyó párok. A petesejtdonorok igénybevételét a tagországok önállóan szabályozzák, a magyarországi törvények szigorúak, így a magyar gazdag párok külföldre utaznak petesejt-beültetésre, leginkább a csehországi Brünnbe. Anonim a rendszer, viszont a csillagászati árat elkérő ügynökségek figyelnek arra, hogy a donor külsőre hasonlítson az anyára.

Az Egyesült Államokban ezzel szemben nincsenek szigorú szabályok, így több olyan fiatal nő hirdetésébe botlottam bele, aki a közösségi médiában hirdeti szolgáltatásait.

Erről is olvashat a cikkben:
• Mit érez Tiffany, aki tizenötezer dollárért vállalja a béranyaságot
• Hogy szült 48 évesen Veronika
• Fiatal, szőke lányokat keresnek Pozsonyban

A teljes cikket a Magyar Hang november 5-én megjelent 2021/45. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!