68 év után rehabilitálták az Amerikai Prométheuszt

68 év után rehabilitálták az Amerikai Prométheuszt

Oppenheimer (balra) és Leslie Groves tábornok, a Manhattan-terv vezetője a Trinity-teszt (az első atombomba felrobbantása) helyszínén 1945-ben (Fotó: U. S. ARMY CORPS OF ENGINEERS)

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma 68 év után rehabilitálta J. Robert Oppenheimert, az amerikai atombomba atyját, akit az 1950-es évek paranoid „vörösriadalma” idején bélyegeztek kommunistaszimpatizánsnak, és fosztottak meg minden hivatalos pozíciójától és biztonsági jogosultságától. Oppenheimer története egyszerre foglalja magába egy tudós megdicsőülését és tragédiáját. Utóbbiban pedig sajnos kifejezetten elítélendő szerepet játszott Teller Ede is.

Talán nem volt olyan amerikai politikai döntés, amelyet annyira egyöntetűen elítélt volna a tudományos közösség nagy része (néhány kirívó tagjától eltekintve), mint amikor 1954-ben a mostani Energiaügyi Minisztérium jogelődje, az Atomenergiai Bizottság enyhén szólva megkérdőjelezhető bizonyítékok alapján lerombolta J. Robert Oppenheimer fizikus jó hírét, és gyakorlatilag kommunista ügynöknek kiáltották ki. De ezzel nem Oppenheimer kiközösítését érték el az atomfizikus társadalomból, hanem a vád koronatanúiét, közöttük Teller Edéét, ahogy az Kai Bird és Martin Sherwin American Prometheus (Amerikai Prométheusz) című életrajzában olvasható. A könyv alapján forgatott Oppenheimer-filmet Christopher Nolan, amelyet idén fognak bemutatni, a címszerepet pedig a Peaky Blinders Tommy Shelbyjeként ismert Cillian Murphy alakítja benne.

• Mi volt Oppenheimer bűne?
• Megalapozottak voltak-e az ellene felhozott vádak?
• Milyen szerepet játszott Teller Ede Oppenheimer tönkretételében?

A teljes cikket a Magyar Hang január 13-án megjelent, 2023/2. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!