Orosz Anna: Nagyon nehéz hónapok lesznek

Orosz Anna: Nagyon nehéz hónapok lesznek

Orosz Anna (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Szűk egy hónapon belül lehet új elnöke a Momentumnak – ezt a pártot most ügyvezetőként irányító Orosz Anna mondta a Magyar Hangnak adott interjújában. A politikus szerint azt majd az idő dönti el, hogy jó ötlet volt-e néhány hónappal az országgyűlési választások előtt lecserélni eddigi elnöküket, Fekete-Győr Andrást.

Orosz Anna beszélt arról is a következő időszak kapcsán, hogy nagyon nehéz hónapok jönnek. Reményét fejezte ki, hogy év végéig a szükséges tárgyalásokat le tudják úgy folytatni, hogy utána jövő évtől teljesen a kampányra tudjunk fókuszálni. – Persze, ott van a listás tárgyalás – ami nagyon fontos, hiszen a pártok erőviszonyait határozza meg –, de közben haladni kell azokkal a dolgokkal is, amik kifelé erősítik azt a lendületet, ami most megvan az ellenzéki oldalon. Ez ugyanis nagyon könnyen elfogyhat, ha a következő hetek kizárólag a pozíciókról szólnak – fogalmazott.

A politikus péntek este a Facebook-oldalán bejelentette, hogy elindul az elnöki posztért.

Erről is olvashat az interjúban:
• Sajtóhírek szerint ő volt az egyik olyan ember, aki a küldötteknek telefonálgatott, hogy Fekete-Győr András leváltását sürgesse. Mit mond erre?
• Arról beszéltek Márki-Zay Péterrel, hogy ellenzéket váltottak. De valódi váltás az, amikor listáról ugyanúgy bekerülhetnek a már hosszú évek óta a parlamentben ülő politikusok?
• A kötelező kvóta elfogadható?

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang október 22-én megjelent, 2021/43. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!