Puskás

Puskás

Puskás Ferenc 1984-ben dr. Auer László fogorvosi székében

Nem találod ki, kivel vacsoráztunk Csabáéknál Alexandriában – mondta fogorvos barátom, László, mindjárt másnap, hogy feleségével egyiptomi útjukról 1983-ban hazajöttek. Nyaranta mindmáig különleges helyekre utaznak, Csabáék meghívása, gyertek, körbejárunk itt az arab világban, felütés volt későbbi választékos úti céljaikhoz. Itthon vizes örömöknek hódolnak; Harkány, Cserkeszőlő, fürdő közeli panzió, hozzá ízes vendéglő. Törzsvendégként kedvezményes szállodai ajánlatot levélben kapnak, nem kell prospektusokat silabizálni.

Csabáék 1982-ben költöztek pár évre Egyiptomba, Csaba, közös barátunk, mezőgazdasági gépészmérnök, amikor vállalatánál szakembert kerestek ottani halkeltetők telepítéséhez, a házaspár osztott-szorzott; belevágtak, nem bánták meg. Kecsegtető volt az ajánlat, de kellett elszántság hosszabb időre más kultúra és vallás hétköznapjainak sűrű közegében elmerülni. Mindebből szíveslátásukkal szeletet kínáltak Lászlóéknak.

Találgattam, ki volt ott azon a vacsorán. Fogorvos barátom és felesége nem celebrajongók, ha már említik, és lelkesen, tényleg fontos lehet az a személy. Lászlóval serdülő korunkban minden vakációból két hetet Balatonalmádi mára eltűnt kempingjében töltöttünk, a strandolás napozós unalmát a barkochbajátékkal űztük, manapság is játsszuk. Nem tudom, divat-e még, ha nem, ajánlom tisztelettel, pompás észtorna. Nekiláttam ezúttal is; férfi, nő, híres ember? – hosszan kérdezgettem, eredménytelenül. Aztán feladtam.

László barátomék Puskás Ferenccel, a legendás Öcsivel, azaz akkor már Öcsi bácsival ültek asztalhoz Csabáék vacsoráján, fényképeket is mutattak bizonyságul. Puskás akkortájt Port Szaídban edzősködött, mibe sem telt Alexandriába átruccannia. Túl voltunk már itthoni, sokéves hivatalos elhallgatásán. Puskás 1957-ben a budapesti Honvéd átabotában szervezett dél-amerikai portyája után nem tért vissza Magyarországra. Attól kezdve az itteni sajtóban egyetlen szót sem szóltak róla, a hatalom semmivé akarta tiporni.

Erről olvashat a cikkben:
• Hogy került Puskás Ferenc 1984-ben egy angyalföldi fogorvosi rendelőbe és mi köze volt mindennek egy alexandriai vacsorához?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!