„Sorszámot kell szereznem itt fent”

Csúcstámadás közben életét vesztette Suhajda Szilárd, aki első magyarként érhetett volna fel a Csomolungmára oxigénpalack és serpák segítsége nélkül. A negyvenéves hegymászó eltűnése, majd halála – a testét egyelőre nem találták meg – heves vitát váltott ki itthon, amely az álmait megvalósító hős és az életét értelmetlenül veszélyeztető családapa figurája között oszcillált. Nehéz lenne igazságot tenni, ám a tragédia és az arra adott reakciók számos olyan kérdést is felvetnek, amelyek elszakadva a konkrét esettől az etika, az esztétikai világlátás és a szakralitás körébe vonják az ügyet. A társadalom és az egyén lelkiállapotáról is sokat elárul az, ahogyan gyászoljuk és/vagy kárhoztatjuk a csúcsra törőket.

Amikor Francesco Petrarca itáliai költő 1336. április 26-án felhágott a Mont Ventoux 1912 méter magas csúcsára, megteremtette a hegymászás fogalmát. Saját bevallása szerint ő volt az első az antikvitás kora óta, akit pusztán a látvány nyújtotta örömök vonzottak fel egy hegyre. Állítását ugyan ma már többen vitatják, a szimbolikus dátum mégis kijelölte az emberi hódítás vertikális vágyának kezdőpontját. „Az alpinizmus a szép szolgálatában áll. Az alpesi táj ugyanis elragadóan szép esztétikai szempontból és a hegy szép az erkölcsi felfogás szempontjából, mert valósággal jelképezi az emberiség ideális célját, a felfelé törekvést. Ezért az alpesi táj az örökszépnek egyik legtökéletesebb megnyilvánulása; az alpinizmus pedig e megnyilvánulásnak önerővel megszerzett megismerése, megértése és élvezete” – írta Az alpinizmus című, 1910-es kötetében Jankovics Marcell író, politikus, a magyar hegymászás meghatározó alakja (és a 2021-ben elhunyt Jankovics Marcell filmrendező nagyapja).