Kivételes teljesítmény nyújtott, mondta a személyzeti vezető elégedetten, és még azt is hozzátette, hogy rögtön egy-egy szerződést írunk alá, mert ugye most csak egy probléma van a cégnél, de ezek, mint tudjuk, kettesével járnak, így minden bizonnyal szükségük lesz rám hamarosan. Tudtam, hogy akkor győztem meg igazán az interjú során, amikor kifejtettem, hogy szűk ügyfélváró-helyiségek esetén egy tükörfallal is meg lehet oldani a szimmetriát. Ezt nem nagyon szokták alkalmazni, mert azt hiszik, hogy ezzel vétenek a szabály ellen, pedig ez még a nagykönyvben is szerepel.
A szerződés egyik példányát felém fordította, a másikat maga előtt tartotta. Egyszerre vettük fel a tollat, nagy szerencsémre balkezes volt, mert a szerződések aláírása esetében tükörszimmetriát kell alkalmazni, és a balkezes aláírásom kissé döcögős. A tollak egyszerre érintették a papírt, majd egyszerre is hagyták el – ilyenkor, akinek a neve rövidebb, illedelmesen megvárta, amíg a másik a végére ért. Az asztalán látszott a szokásos középvezetői alaposság, rendezett aktakupac ezen az oldalon, rendezett aktakupac a másikon, tolltartók szintén párosával, két oldalon egy-egy monitor, hogy fel ne boruljon az egyensúly. Ekkor a titkárnő lépett be, kezében egy fehér, üres festővászonnal, amit a főnöke jobb oldalára, a falra akasztott, majd letakarta egy fehér vászonlepellel. A bal oldalon is volt egy ugyanilyen installáció, de belépésemkor udvariasan kerültem, hogy megjegyzést tegyek a szimmetria hiányára. A bal oldali egy eredeti Chagall, mondta a személyzeti vezető kicsit pironkodva, tegnap volt az ötször öt éves évfordulóm, hogy a cégnél vagyok, egy műgyűjtő kollégám ajándéka. Hiába, fűzte hozzá, csak a művészetben tűrjük el az aszimmetriát, de addig letakarva marad, amíg nem szerzek be egy Chagallt erre az oldalra is. Kétszer bólintottam, ahogy az illendőség megkövetelte, mire felpattant a székéből, mindkét karját a levegőbe lendítve: nosza, lásson munkához!
Ahogy vártam, ez a feladat is elég szövevényesnek mutatkozott. A feltörekvő cégek, mint ez is, nagyon ügyeltek az egyensúlyra, és rögtön észrevették, ha valahol felborult valami. Ilyenkor estek a részvények, csökkentek az eladások, és általában számtalan hosszú éjszakai műszak és rengeteg energia árán derült ki, hol lehet a hiba. Van, ahol csak egy hiányzó papírnehezék az egyik oldalon, vagy egy fiókban felejtett, aszimmetrikus nassolnivaló, máshol az egymással szemben álló nyomtatókban felemásan kifogyó tintapatron okozhatta a galibát, de ennél a cégnél nem sikerült lefülelniük a tetteseket. Úgy sejtették, hogy a raktáros kollégák egyike lehet a ludas, mert reggelre az egyensúlyt létrehozó tárgyak egyike mindig a raktárpolcon landolt – újabb súlyos problémát okozva, mivel itt is minden szükséges dologból páros készletet tartottak. Felkeresve a szolgálatban lévő raktárost rögtön észrevettem, hogy tikkel: a jobb szeme néha lecsukódott, sűrű egymásutánisággal. A testi problémákat igen nehéz volt egyensúlyban tartani, így reménykedtem, hogy hamar lebuktatom, de rögtön ezután a bal szemén is megjelent ugyanaz a rángó szemmozgás. Ezzel egyből tisztázta magát, konstatáltam, így érdeklődtem a belső kamerafelvételek iránt. Ahogy várható volt, az ominózus napokon minden felvétel hiányzott mindkét berendezésről, és történtek egyensúlytalanságot okozó esetek mindkettőjük szolgálati ideje alatt. Azt is megtudtam, a másik raktáros balesetet szenvedett, betegállományban van, így most könnyű dolgom lenne – távollétében nem lenne nagy ördöngösség elkapni a tettest. Úgy éreztem, zsákutcába futottam, így a munkaidő végeztével felajánlottam a raktárosnak, hogy igyunk meg valamit, hátha jobban kiismerem, és az alkoholnak sikerül felborítani egyensúlyérzékét. A bár csak egy saroknyira volt, és amikor befordultunk, a raktáros mindkét kézzel odaintett valakinek. A raktáros kolléga, magyarázta, a közelben lakik. Néztem, ahogy távolodik. Láthatóan sántított, de amint a kollégája odaköszönt neki, onnantól kezdve tartotta a szimmetriát: mindkét lábára egyformán sántítani kezdett. Ügyes, gondoltam, hamar tisztázta magát. Aztán az ivóban belemelegedtünk a beszélgetésbe, de nem nagyon jutottam közelebb a megoldáshoz. Talán megzavart a sok aszimmetria, az ital elvette az emberek igényét a harmónia iránt, de aztán gondoltam, hogy még pár kör segíthet. Persze, szólt a raktáros. Még két sört, kiáltott is rögvest a pultos felé széles vigyorral, de amikor visszafordult, már lehervadt az arcáról a mosoly. Tudta, hogy elbukott. A sört jobb kezének középső és mutatóujjának felemelésével rendelte, miközben munkatársak jelenlétében szigorúan mindkét kéz egy-egy mutatóujjának lendítésével, egy-egy sört kérek felkiáltással lehetett volna.
Mint bevallotta, a konkurencia beépített embere volt, egy lázadó művész, egy aszimmetriaügynök, akit a vezetőség másnap, a szimmetria nevében, páros lábbal rúgott ki a cégtől.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/32. számában jelent meg augusztus 9-én.
