Szomjazni a jót

Általános iskolai tanulmányaim egyik közhelyszerűvé vált megállapítása a „két pont között a legrövidebb út az egyenes”. Mint tudjuk, ma már ez sem teljesen igaz, főként, amióta tisztában vagyunk vele, hogy Pista bácsi a légvonalnál tud egy rövidebbet a kertek alatt. És ha már a légvonalnál kötöttünk ki, ma már tudjuk, hogy a kétdimenziós térképen vizslatjuk egy repülőgép útvonalát, rádöbbenhetünk, hogy sok esetben nem nyílegyenesen halad a repülőgép, hanem egy banángörbeségű vonalat ír le. (Az ifjabbak kedvéért kihagyhatatlan poén Sándor Gyuritól: „Gazdag ember kérdése: miért görbe a banán?... Szegény emberé: Miért?... Görbe?...) A repülőgép görbe útjának magyarázata: a térgeometriában nem az egyenes a két pont közötti legrövidebb út, és ráadásként számításba veszik a szélviszonyokat is. Mindezeket csupán azért és amiatt emlegettem föl, hogy megértsük: még a levegőben sem mindegy, mi történik a start és a cél pontjai között.

Mielőtt témám közepébe vágnék, még egy-két szemléltető kép. Az élményfürdők égből szökő csúszdái kevésbé lennének népszerűek, ha a kanyargásokat kihagyva a magasban lévő starthelytől nyílegyenes cső vezetne a vízbe csobbanásig. És hogy a fő témához közelítsünk, pillantsunk rá házaink ereszcsatornáira. A tető alsó síkjánál némi lejtéssel, egyenesen (vízszintesen) végigfutó ereszcsatornát nem cifrázta a bádogosmester, nem csavart rajtuk egyet sem, az esővíz egyetlen irányt vehet: a lefolyó felé, aztán odalent ki- vagy beömlik, valahová, jobb esetben valamibe. Attól függ, gondolkodik-e a ház tulajdonosa, vagy nem.

1990-ben építettük föl az orfűi házunkat, csupán a jó példaként hozakodom elő vele: ismerve a cseréptető méretét, ciszternát építettünk, melybe négy irányból vezettük be az összes megbecsült esővizet. Mintegy nyolc–tíz köbméternyi vizet tároltunk, nem csupán spórolás miatt, bár az esővíz jóságán kívül a takarékosság is szerepet játszott. Ebből szivattyúztuk ki a vizet, amikor öntöznünk kellett, és ezt használta az automatikus öntözőrendszer is. Most pécsi házunk ereszcsatornáiból hordókba folyik az esővíz, minden cseppje aranyat ér. Pár négyzetméteres kiskertünk veteményeit ezekből öntözzük, a fekete szeder permetezéséhez is ezt használjuk, jobb, mint a csapvíz.

Remélem csupán, elnézi nekem az Olvasó, hogy efféle geometriai és személyes példákkal traktálom, mintegy bevezetésként, tapasztaltam, célravezetőbb, mint egy tudományos(kodó) gondolatsor, szóból és példákból ért az ember. Olvasom minap, hogy sokkal több vizet használunk, mint ezelőtt bármikor, miközben tudvalévő, hogy az elkövetkező években sokkal kevesebb lesz belőle. Ebbe nem kis mértékben játszik bele a XIX. században megvalósult folyószabályozás, amelynek következménye, hogy azóta más dolga sincs az ajándékként kapott folyóvíznek, mint hogy átfolyjon az egyre szárazabbá váló Kárpát-medencén. Pedig hát az immár szokásos és hagyományos nyári aszályok idején igencsak nagy szükségünk lenne az áldásos folyóvízre.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 1-ig kapható 2024/30. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!