Táborokról

Hamar azt érezhettük, hogy Magyar Péter felsorakozott a legmagasabb pozícióig jutó két politikustársa, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc mellé. Ebből, kimondva-kimondatlanul, azt a következtetést vonhatták le sokan: a frissen jött szereplő sem fog megállni addig, mint társai. Ha növekedése még azelőtt megtörne, hogy valami módon hatalomba nem kerül, hirtelen azt éreznénk, mégis inkább Jakab Péterrel és Márki-Zay Péterrel illeszthető egy sorba. Ebben bíznak a megafonosok, na meg persze azok, akik különösen nem szívelik Magyar személyét és diadalútját.

De miben is áll a hasonlóság a magyar politikai dichotómiát lassan két évtizede meghatározó személyekkel? Többek között a rajongótábor elkötelezettségében. Ezen a téren a tömegpolitika máris megtéveszthet minket – különösen a közösségi média korában. A kétezres évek kedvelt szembeállítása volt a „hangos kisebbség” kontra „csendes többség” párosé. A politikusok – nálunk leginkább Gyurcsány Ferenc – azzal magyarázhatták maradásukat, hogy akik az utcán lemondást követelnek, valójában csak egy szűk réteget képviselnek. Lehetett is mindig mutogatni a legerőszakosabb demonstrálókra: ugyan melyik békés állampolgár akarná őket szószólónak? A 2010-es kétharmad mutatta meg, hova vezetett a gyurcsányi struccpolitika.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 11-ig kapható 2024/27. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!