Tolkien, a sötétzöld ökoterrorista, avagy „a Megye megtisztítása”

Sokan ismerik A Gyűrűk Ura történetét, de kevesen emlékeznek az epikus tündérmese végére, vagy ha igen, legtöbben rosszul, holott rendkívül tanulságos. Kivételt talán azok szűk köre képez, akik a ma már egyre ódivatúbbnak számító formátumban, úgynevezett „könyvben” találkoztak a fantasztikus irodalom klasszikus alkotásával, John Ronald Reuel Tolkien regényével. Elvégre Tolkien regényt írt, nem forgatókönyvet, s ez a későbbi megfilmesítés során meglepően sok gondot okozott, különösen, ami a befejezést illeti. Peter Jackson rendező – bár kétségtelenül elismerésre méltó filmeket alkotott a méltán népszerű könyvekből – maga is beszélt több interjúban arról, mennyire problémás, hogy a drámai csúcspontnak számító katartikus pillanat – vagyis az „egy gyűrű” megsemmisítése – után a történet még egyáltalán nem ért véget. Valamennyit ebből kapunk a filmben, Szarumán varázsló halálát, hőseink hazatérését, felépülését, majd a tündékkel együtt Bilbó, Frodó és Gandalf elhajózását a tündék birodalmába. Ha azonban véletlenül olvastuk a könyvet, vissza kell emlékeznünk egy olyan fejezetre, amelyet teljes egészében kihagytak a filmekből, ez pedig A Megye megtisztítása című rész.

Mivel akadhat olvasóim között, aki nem ismeri legalább nagy vonalakban Tolkien világát, így elmondom röviden, hogy Tolkien zseniális angol nyelvészprofesszor volt, aki saját nyelveket talált ki, továbbá nagy rajongója volt az epikus irodalomnak és a tündérmeséknek, ezért aztán az általa kitalált tündérnyelvhez megalkotott egy történetet is, amely történet nyomokban tartalmaz különböző elemeket az ókori görög eposzokból, az óangol Beowoulfból, az északi Sagákból, a Nibelung-énekekből, a finn Kalevala-mondakörből, az Eddából, és könyvtárnyi irodalma van annak, hogy még mi mindenből. Irodalom csak irodalomból lesz.

Tolkien forrásait éppen úgy, mint a tájait – mint egy varázsló a konyhájában a varázsfőzethez való különféle összetevőket – jól összekeverte, s e keverékből különösen nagy hatású tündérmesét írt. Ő maga nevezte tündérmesének regényét. Ez a mese egyébként nem volt saját életében sem előzmény nélküli. A Gyűrűk Ura közvetlen előzménye A hobbit. A hobbit meglepően jó, majdhogynem kritikai kiadását egy jávai utazásom során olvastam először, évtizeddel később, mint A Gyűrűk Urát, s meghatározó olvasmányélmény volt felnőtt fejjel is. Tolkien igazi főhősei ezek a „félszerzetek”, apró termetű, úgynevezett hobbitok, akik Középfölde dimbes-dombos vidékén, a Megyében élnek egyszerű-békés-derűs, kertészkedős, természethez közeli életet. Hogy honnan vette Tolkien a Megyét, azt talán John Garth fogalmazta meg igen pontosan kiváló könyvében: „Tolkien a Megyét Warwickshire-rel és Worcestershire-rel rokonítja”, a Walesszel határos March-vidékben gyökerező „patriotizmusa” pedig „közrejátszott abban, hogy Hobbitfalva… éppen a Nyugati Fertályra került”. Oxfordhire és Berkshire szeretete is áthatja a Megyét. Tolkien valamennyi angol megyét evokálja vele anélkül, hogy konkrétan bármelyikkel azonosíthatnánk. Ez afféle „Mindenmegye”.

Tolkien „mindenmegyéje” nekünk, magyaroknak sem ismeretlen. A dimbes-dombos táj idillje könnyen eszünkbe juttathatja a magyar Dunántúl szépséges íveit, hazánk vidékeinek bájos és álmos szépségét, amelyet olyan nagyszerűen írt meg például Várkonyi Nándor Dunántúl című könyvében. A magyar olvasó éppen olyan könnyen azonosul Tolkien enni, inni, pipázni, sörözgetni szerető hétköznapi hőseivel, mint az angol. De persze szívünkhöz közel állhatnak Rohan lovas seregei vagy Gondor végvári harcosai is. A történelem számos korszaka keveredik amúgy is Tolkien meséjében, ahogy a tájak sem konkrét, hanem inkább ideáltipikus tájak, melyekre bárki ráismerhet. Ahogy ráismerünk Vasudvard indusztriális poklára, Mordor sötét vidékére is. De ki akarna egy ilyen sötét pokolban élni? Tolkien leírásaiban az ilyen természetet tönkretevő indusztriá lis környezetek mindig a fák kivágásával, a környezet elpusztításával és a gonosz felemelkedésével járnak. Vasudvardban és Mordorban orkok születnek, mindkettőt „a két torony”, a két főgonosz tartja zsarnoksága alatt, ezeknek a birodalmaknak a hatalom akarása és a gyűlölet a fő mozgatórugója. Szarumán és Szauron a gonosz varázsló és a főgonosz – akiknél természetesen a Tolkien-mitológiában van még gonoszabb, azaz maga az ördög, ez Morgoth –: ezek a zsarnoki társadalmak mintájára egyeduralmat építenek fel, s teljes dominanciára törnek Középföldén. Ezt az abszolút hatalmat testesíti meg a Bilbó által megtalált varázsgyűrű, amit aztán Frodó semmisít meg. Ez a gyűrű átkozott, s akinek egyszer a birtokába került, azt megváltoztatta, így Bilbót és Frodót is.

• Mit mond a korrupció és a zsarnokság elleni küzdelemről A Gyűrűk Ura vége?
• Milyennek írja le a fejezet egy agrárország oligarchikus zsarnokságba züllesztését?
• Tolkien megjövendölte az „ökoterrorizmust”?