Tudta? Ezek mind hazudnak

Tudta? Ezek mind hazudnak

Váró a Szent János Kórházban (Fotó: Olvasónk)

Már régebben sikerült leszoktatnom a szememet arról, hogy a netes hirdetéseket elolvassa. Most azonban eljutott a tudatomig a kormánypropaganda legújabb „Tudta?” kampánya. Ez egyébként egy már bevált vizuális forma újrahasznosítása. Kék (hajdan SZDSZ-színű) mezőben rövid üzenetek, legtöbbjük nem több háromsorosnál. A szándékolt cél: egy jól megválasztott adattal rádöbbenteni a szemlélőt, hogy milyen eredményes, jó kormányzás folyik 2010 óta. A rövid, ütős tálalás azt szolgálja, hogy a szerényebb olvasástudású választókhoz is eljusson az üzenet. Sőt elsősorban hozzájuk. Az alábbi írásban a hangzatos dumák mögé nézünk, igaz, nem háromsoros frázisokkal.

1. „Az állami vagyon értéke 2010 óta duplájára, 22 ezer milliárd forintra emelkedett.” – Ez az állítás elvben sem védhető, ugyanis az állam sosincs tisztában teljes mértékben a saját vagyonával (például mert naponta örököl rokontalan elhunytaktól, részvényei vannak stb.) De sebaj, inkább arról beszéljünk, hogy mi lett bizonyos vagyonelemekkel, amelyek 2010-ben megvoltak. Például a Mathias Corvinus Collegiumnak magánosított 500 milliárdnyi állami vagyonnal vagy a privatizált egyetemeknek adott javakkal.

2. „Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek száma 2015 óta 1 millió 100 ezer fővel csökkent.” – Reméljük, tényleg. Azonban érdekes lenne megtudnunk, miért nem emelkedik a fogyasztás dacára annak, hogy nagyot nőtt a KSH szerint az átlagbér. Csak nem arról van szó, hogy a jövedelemszerzők egyik fele rakétasebességgel gazdagodik, a másik fele pedig lemarad? Ha a benzinfogyasztást nézzük (a prémiumkategóriáé nagyon nő, a sima autóbenziné csökken), akkor nem lehetünk optimisták.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 15-ig kapható 2024/32. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: kormánypropaganda