Orbán Viktor idei kötcsei piknikje a kommunikációs nyitásról és annak kiszélesítéséről, az új ellenzéki erő jelentette veszély elismeréséről, valamint arról a felismerésről is szólt, hogy a kormánynak elengedhetetlen emelnie a magyarok és saját választóik életszínvonalát, ha meg kívánja őrizni hatalmát – erről beszéltek a Magyar Hang által megkérdezett szakértők.
Az idei kötcsei piknik mindenképpen mérföldkőnek tekinthető a kormány kommunikációjában, hiszen először fordult elő, hogy nem Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, hanem maga Orbán Viktor nyilatkozott a sajtónak, ráadásul nem csupán a kormánypárti médiumoknak. Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint ennek a gesztusnak és lépésnek hátterében egy jól átgondolt kommunikációs stratégiaváltás állhat, amelyet minden bizonnyal Magyar Péterék és a Tisza Párt nyílt, erőteljes kommunikációja inspirált, illetve tett szükségessé. – Az, hogy idén Orbán Viktor leállt beszélgetni a sajtóval, azt jelenti, hogy nemcsak a kormánypárti lapokban szeretnének megjelenni, hanem más médiumokban is, hogy ellensúlyozzák Magyar Péterék széleskörű kommunikációját. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy ellenpontot teremtsenek, ezt már maga a miniszterelnök is felismerte; a kormány kommunikációjának több szinten kell jelen lennie – fejtette ki az elemző, aki szerint érdekes fordulat, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag az újságírók előtt is elismerte: a Tisza Párt veszélyt jelenthet számukra a jövőben. Eddig a miniszterelnök a nyilvánosság előtt szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az ellenzéki csoportosulásokat és pártokat, most azonban változott a helyzet. Erre utal az is, hogy később, a beszédében is kijelentette: a belpolitikai erőtér átalakult. – Valóban, hosszú évek óta először kezd kialakulni egy erős, egységes ellenzéki erő, miközben a többi ellenzéki párt fokozatosan lemorzsolódik mellette – fogalmazott Nagy Attila Tibor.
Az elemző szerint ez teljesen új helyzetet teremt, mind a kormány stratégiája, mind az ellenzék kommunikációja szempontjából, biztosra vehető, hogy innentől kezdeményezőbb és aktívabb kommunikációt fognak Orbánék folytatni. A miniszterelnök és a Fidesz tisztában van azzal, hogy Magyar Péterék akciói miatt védekező pozícióba kerültek, és innentől kezdve nem tehetik meg, hogy ezt a nyilvánosság előtt figyelmen kívül hagyják. A pikniken jelenlévő források beszámolói szerint Orbán Viktor a zárt közönségnek elmondott beszédében is, amikor a megváltozott belpolitikai erőtérről beszélt, Magyar Péterékre utalt, bár arra továbbra is kényesen ügyel, hogy szó szerint ne említse meg a Tisza Párt vezetőjének nevét. Az EP-ben ugyanakkor szemtől szemben is találkozhatnak majd és Magyarnak lesz lehetősége arra, hogy egy vagy két alkalommal pár percben kérdéseket tegyen fel a miniszterelnöknek, erre utal Orbán Viktor, amikor azt mondja a sajtónak, hogy az Európai Parlamentben szívesen vitázik az összes parlamenti képviselővel.
Novák Zoltán, a Méltányosság Politikai Elemző Központ politikai elemzője szerint Orbán Viktor jól érzékeli, hogy a múlt és a jövő, valamint az úgynevezett keleti és nyugati tömb egymással szembeállítása mostantól nem lesz elég. – Nem elég azt mondani innentől, hogy miénk a jövő, hanem a jövőt is meg kell versenyeztetni. A politikai erőtérben sok év után újból versenyhelyzet alakult ki, ezt érzékeltette most a miniszterelnök is. Valóban kommunikációs és stratégiai szempontból is ellenpólust akar a kormány létrehozni Magyar Péterékkel szemben, ennek a frontpolitikának a képviselő személyének meghatározásában pedig úgy tűnik, hogy Szijjártó Péter mellett tette le a voksát Orbán Viktor. A külügyminiszterhez hasonló fiatal és felkészült politikusokat kell a Fidesznek a jövőben az új ellenzéki erővel szemben előretolnia – vélekedett az elemző, aki egyetért azzal, hogy a sajtónak történő nyilatkozás mögött egy átgondolt terv áll. A miniszterelnök láthatóan minden kérdésre fel volt készülve, megfelelő arányban és ritmusban reagált a neki feltett, akár érzékenyebb kérdésekre is. Novák Zoltán úgy gondolja, hogy a jövőben Orbán Viktor elérhetőbb lesz az egész sajtó számára.
A kötcsei polgári pikniken elhangzottakkal kapcsolatban általában szinte azonnal kiszivárognak részletek, idén azonban újdonságként jelentkezett, hogy a miniszterelnök a szokásosnál személyesebb hangvételben osztotta meg a hétvégi eseményről a gondolatait a Facebook-oldalán. Orbán Viktor bejegyzésében külön kiemelte, hogy a magyar emberek életszínvonalának növelését tartják fontosnak. A családi adókedvezmény emelésének (amelyről már a tusványosi beszédében is szó esett) többszöri hangsúlyozása is erre utal. – Egyértelműen érzékelik, hogy a magyarok életszínvonalán most már valóban javítani kell, és a választóik hangulata is ebbe az irányba változik. A családtámogatások emelése egyébként fontos szerepet játszik a Tisza Párt kommunikációjában is, így erre mindenképpen reagálni kell – zárta gondolatait Nagy Attila Tibor.
Orbán Viktor talán most először ismerte el nyíltan azt is, hogy a magas infláció felemésztette a családtámogatások értékét. Arról is elmélkedett, hogy 2020 után, amikor a covid-válság kezdetével megjelentek a problémák, nem tudták a támogatások összegét az infláció üteméhez igazítani, de most pótolniuk kell ezt a hiányosságot. Emellett egy merész ígéretet is tett: 2025-ben meg fogják kétszerezni a gyermekek utáni adókedvezmény mértékét. A zárt körben elhangzott beszédéről megosztott gondolatai alapján a kormány továbbra is ragaszkodik a háborús-béke narratívához, amelyet a költségvetés tervezésébe is beépít. Orbán Viktor ezt „békeköltségvetésnek” vagy cselekvési tervnek nevezi, amelynek középpontjában az áll, hogy 2025-re a gazdasági növekedést 3-5 százalékos sávba emeljék. Orbán Viktor bejegyzésében Matolcsy Györgynek is üzent, hangsúlyozva, hogy a jegybankelnök nem állhat szemben a kormány irányvonalaival és terveivel. Nagy Mártont is kiemelte, amivel arra is utalhat, hogy nagy szerepet szán neki a jövőben és elárulta azt is, hogy egy olyan új programon dolgozik, amely kedvez a kisebb és magánvállalkozások számára – e felé a csoport felé is régen volt már nyitott a kormány nyilvános kommunikációja.
A kommunikáció egyfajta bizarr kiszélesítését jelezheti az is, hogy a piknik beszámolóinak zárásaként a miniszterelnök megosztott egy képet Németh Kristóf, nyíltan a Fidesszel szimpatizáló színésszel, akivel éppen a bicepszüket mérik össze, majd biztosította támogatásáról őt a Sztárbox miatt.