Varsó bivalyerős haderőt épít

Varsó bivalyerős haderőt épít

Egy új, koreai K9 Thunder típusú harckocsi a toruni gyakorlótéren, 2023. február 23-án (Fotó: AFP via Europress/Wojtek Radwanski)

A Kelet-Európában kiéleződött helyzet, ezzel az európai biztonság gyengülése, az erőviszonyok globális átrendeződése, a történelmi félelem Oroszországtól és középhatalmi ambíciók egyaránt a fegyverkezésre, a hadsereg fejlesztésére inspirálják Varsót. Olyannyira, hogy a lengyel hadsereg néhány éven belül Európa egyik legerősebb hadereje lehet.

Az orosz és a nyugati érdekszférák közötti ütközőpontok között kiemelt szerep jut Románia mellett Lengyelországnak, amely a Kárpátok hegyvonulataitól északra az átjárót jelenti Nyugat és Kelet-Európa között. Lengyelország tragédiája, hogy történelme során ezen az átjárón hol a nyugatról, hol pedig keletről induló hódítók rohantak végig. Az országot többször felosztották, és hosszú időre elvesztette függetlenségét. Nem véletlen tehát, hogy az orosz-ukrán viszony kiéleződése először a lengyelek veszélyérzetét ébresztette fel, és már 2014-ben elindították a hadsereg reformját.

• Mennyit költenek a lengyelek a haderő fejlesztésére?
• Mekkora lesz a tervek szerint a hadseregük?
• Milyen hadieszközöket vettek eddig és mit terveznek még?

A teljes cikket a Magyar Hang március 3-án megjelent, 2023/9. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!