Kétéves korában egy lágerbe került hat testvérével és édesanyjával együtt a román Gulágon, miközben református lelkész édesapja megkezdte huszonkét éves börtönbüntetésének letöltését. Visky András megrázó regényt írt saját családja fogságáról a Baraganban – a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Kitelepítés 2022 egyik legnagyobb könyvszenzációja. A Kolozsváron élő íróval (aki dramaturg, rendező és költő is egy személyben) a kincses város egyik presszójában beszélgettünk.
– Miután hazatért a munkatáborból, édesanyja is megírta a maga emlékiratait Három kereszt címmel, és börtönbe zárt édesapja is rögzítette a családjától elszakítva született gondolatait (Szerelme szorongat). Most itt a harmadik nézőpont, a kisgyermeké. Van még hat testvére…
– Ők nem írnak, de nagyon kreatívak mindannyian, az egyikük például lelkész. Rám hárult a feladat, hogy képviseljem őket. Egyébként a lágerben lévő kisgyermek felnőtt azóta, ezért nem gyermeki nyelvet használok, de a történetben benne vannak azok a rácsodálkozások és értetlenségek, amelyek ennek az életkornak a sajátjai. Azért is emlékszem ezekre jól, mert abszurd szituációban voltunk: én tulajdonképpen a Rachitoasa nevű lágerben tanultam meg beszélni. Először magyarul, de aztán nagyon hamar románul is, mert ott rajtunk kívül szinte mindenki román volt. Minden szóra rá kellett kérdeznem, mert bizonyos szavaikhoz nem fűződtek testi tapasztalatok. Nem ismertem például az apámat, csak a testvéreim elmondásából – a legnagyobb bátyám tízéves volt, amikor édesapámat letartóztatták. Ez a kísérlet tartotta életben bennem ezt a folyamatot, hogy úgy tekintsek szavakra, mint amelyek jelentése ismeretlen számomra.
– Terápia is volt kiírni magából a gyerekkori traumákat?
– A legkisebb gyerek voltam, akit a nagyobbak beburkolnak, ezért nagyon sok szeretetet és figyelmet kaptam ott. Nemcsak én, hanem Péter is, az eggyel nagyobb testvérem, aki gyermekbénulásos lett a kitelepítésünk közben. Ezért kapott egy külön fejezetet a könyvben ez a kérdéskör, amely arról szól, hogy mennyire nem kaptuk meg mi ott az oltásainkat – amikor kiszabadultunk, és iskolába kerültünk, nem azzal kezdték, hogy kissé megkésve ugyan, de bepótolták a hiányt, hanem fiktív igazolásokat állítottak ki, hogy minden rendben velünk. Máig nem tudom, mire vagyok immunis, és mire nem – fájdalmasan aktuális téma ez világjárvány idején.
• Miért nem kapták meg az oltásokat?
• Születtek a lágerben azóta is tartó kapcsolatok?
• Próbálták beszervezni?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
