„Jaj, főnök, ne tessék haragudni, nem akartam én semmi rosszat, csak tele lett az agyam fájdalommal. Képzelje, szerelmes vagyok.”
Pár perc próza
Az emberéletnek, akár az eurónak, mindennap más árfolyama van. A mait, a tegnapit folyton elviszi az ár. Megemészti a tűz.
Azért jártam az iskolai természetjáró szakkörbe, mert abban bíztam, hogy a saját szememmel megpillanthatom Vukot, a rókát, Lutrát, a vidrát vagy éppen Hút, a baglyot.
A részvétel nagyon fontos! Jövőre felvételi az egyetemen, az ilyen mozgalmi izék bekerülnek a jellemzésedbe.
Negyven-akárhány éves fejjel ideje lenne már leszámolnom azzal a tévképzettel, hogy várok valamit egy helytől, hogy arra számítok, valami majd történni fog a vágyott megérkezés pillanatában.
Ez még sosem esett meg velük. Hogy most ők, csakis ők lettek főszereplők. Akik nélkül ez az egész istenverte egészségügy elképzelhetetlen, és akikről csak ritkán, álságosan lelkesült ünnepnapi szónoklatokban esik szó.
Az utóbbi időben az emberiség aprópénzre váltja tehetségét. A zsebünkben minden évben új telefon lapul, na de ment-e a kütyük által a világ elébb?
Iskolai évzáróink slágerverse lehetett volna a Még nem elég a vonalas pártköltő Váci Mihálytól , azonban mégsem lett az, mert kiütötte helyéről a szocialista rezsimben csupán társutas, szellemi értelemben mindvégig szuverén Juhász Ferenc verse.
Elképzelem, milyen lehet egyedül őrjöngeni lakodalmas diszkóra egy erdőszéli házban. Vagyis megpróbálom elképzelni, de nehéz.
Az újévi koncert Bécsben itt nem csak felütés, de indok mondandónkhoz, a mindent behálózó hétköznapi szóbeszéd természetrajzához.
Hogy Molnár Ferenc iparos volna-e? Nem hinném. Kétségtelenül a karaktereiből szólal meg, az nem igaz, hogy egyáltalán nem hagyja ott a személyisége nyomát.
Az ember egy idő után hajlamos haragudni arra, akivel őszinte volt. Azt gondolja, kiszolgáltatta magát neki, s a rá bízott titokkal a másik biztosan visszaél majd.
Szép, fényes, piros patronos szódásszifont készítek elő. Az is, akár az írógép, a tárgyba öntött múlt. Arról meg egyáltalán nem baj, ha sokat tud az ember. Nemcsak okosabb lesz, több is.
Egy ideig úgy éreztem, hogy a nagyapám olyan titok birtokába avatott bele, ami csak akkor ér valamit, ha világgá kürtölöm.
„Ha ilyen szép helyen lettem volna gyerek, ha ott nőttem volna fel, talán nem lett volna belőlem egy sittes csöves.”