Pár perc próza
Rajnai rizling – Primus, Quintus, Decimus
Cseriék Rajnai rizlingjein szerettetném meg a magyar bort egy osztrák, svájci vagy német borértővel. Annyira elkötelezettjei a fajtának, hogy kezdetben azt tervezték, csak Rajnaival foglalkoznak majd.
Jókai a kenyeres kocsi mellett
Ezt ugye nem te fogod olvasni? – kérdezte a nagymamás külseje ellenére is szigorú tekintetű és még szigorúbb hangú könyvtáros hölgy. Aztán zavaromat látva kicsit enyhültebben és segítőkészen hozzátette: „A szüleidnek viszed?”
Már nem félek (in memoriam Sz. M.)
Jól tudjuk, hogy amióta az ember több százezer évvel ezelőtt tudatára ébredt a saját létezésének, azóta folyamatos halálszorongásban él, mert képtelen fölfogni, hogy ha megszületett, akkor meg is fog halni, a világ kereke mégis forog tovább.
A fogorvos
Fiatalabb korban a nyugdíj még nincs napirenden, csupán egyik percről a másikra elzavarják az embert. Tegnap még valaki voltál, ma senki. A lábad sem teheted be.
Evés, ivás
Kitört rajtam az újraolvasási láz, visszatérő jelenség ez nálam, vannak könyvek, amiket furton-furt előveszek, azaz leemelek a polcról, és felhabzsolok üstöllést.
Kés és gyertya
Volt benne valami nagyasszonyos, méltóságteljes, társasága ugyanakkor szórakoztató volt. Főzésről, receptekről, betegségekről, rokonokról ritkán váltottunk szót, emlékeinkről, irodalomról, művészetről, emberi kapcsolatokról annál többet.
Arany sárfehér – Ez is, az is, amaz is
Az Arany sárfehér – mint a Kövidinka, az Ezerjó – nem ünnepi bor, ment minden ceremoniális allűrtől. Több figyelmet érdemelne, mert az izsáki lokálpatrióták mellett alig figyel rá valaki, könnyen elsodorhatják a divatok.
Egy képtelenség története
Ha megnyugszik egy kicsit, és engedi, hogy az akció heve átadja helyét a tények józan mérlegelésének, bizonyára furcsállni fogja, hogy egyetlen festménnyel állok itt az éjszakában a ház előtt, amely ház kamrájának ablakán a lányom mászott ki két perccel ezelőtt.
A bicska
A nagyapámé volt. A bicska mindig nála volt, mert az mindenre jó volt. Ha ettünk, ő azt használta késként. Emlékszem, milyen jóízűen kanalazta ki a csirkefejet vele.
Erika és a saját példány
Ezerkilencszáznyolcvanhét nyarán, az első keresetemből vettem egy írógépet. Tizennégy éves múltam, és diákmunka keretében dolgoztam a megyei kórház kertészetén.
Peter és Gabriele
Szilveszter napján délután megszólalt a telefon. Gabriele volt. Mint minden szilveszterkor, ötvenhét év óta. Gabriele Peter felesége, 1967-ben ismertem meg őket az NDK-ban.
Memoárjaink – az idő mint helyszín
Napjainkban újra divat az önéletírás, s főleg mintha a fiatalabb generáció tagjai között. (Addig írjuk meg, amíg még emlékezünk...) S ha van ebben kritika, az nem annyira az ifjakra vonatkozik, akik írnak, hanem főleg az idősebbekre, akik nem írnak memoárt.
Paradicsom mezeibe’…
Hogyan változott ajándékozási lázünneppé, főzési versenyistállóvá és találkozási hajszává a kisded megérkezése, amit szüleinek menete, szálláskeresése előzött meg, rengeteg visszautasítással?
Erdei konzultáció
„Egyetértetek-e azzal, hogy a tyúkok ellenében, akik az ember, tehát az ellenség hasznára vannak, és velünk ellentétben hagyják magukat lakomákon föltálalni, mi inkább a rókákat támogatjuk kettejük élet-halál harcában?”
Bagolytüdő
Már csak a gondolat is felizgatott minket, és hatalmas örömmel töltött el, ha megtudtuk, hogy felmegyünk a padlásra. Igazából sosem tudtam teljesen kiismerni ezt a helyet, akkora volt, olyan hatalmas, magas, félelmetes és barátságos egyszerre.
