Pár perc próza
Hömpölygés
A metrólejáró környékén döbbentem rá arra, hogy az életem mostantól arról fog szólni, hogy én is nap mint nap megfellebbezhetetlenül együtt vonulok a tömeggel, az aluljáró egyik végén le a lépcsőn, a túlsó végén fel.
Az Árvai-forgatókönyv
Amikor ön belépett ebbe a terembe, tépett papírlapokat látott, meg feldúlt, zokogó fiatalokat. Pedig higgye el, kedves biztos úr, a legkevésbé sem állt szándékomban megrémíteni ezeket a drága, ügyes gyerekeket.
Erdély
Van egy polc a szobámban, ahová azokat a könyveket teszem, amelyeket bármikor szívesen nyitok ki. Nem árulom el, mik vannak itt, talán majd egyszer. Most csak egyről írok.
Mesterség és intelligencia
Kell-e félnünk az MI-től? Miért kellene? Eddig is eltévedtünk a tudás sűrű sötét erdejében, ezentúl még gyakrabban tesszük. Eddig is relativizáltuk az igazságot, most egyszerre miért félünk, hogy tömegek veszíthetik el az igazság megismerésének esélyét is?
Lassúság
Megfigyeltem, hogy egyre szívesebben megyek lassabban. Nem annyira, mint egy idétlen csiga, pusztán csak nem rohanok sehova. Szinte mindig betartom a sebességhatárokat mindenhol.
A szebeni fiú
Olcsó kocsmát kerestünk, nem turistásat, simát, egyszerűt, ahova a helyiek járnak, és nem csapolnak benne hangzatos fantázianevű, túlárazott kézműves söröket.
Ezerfürtű – A négybetűs élet
Ugyanúgy kivetette magából az Ezerfürtűt a magyar borköztudat, mint a Rizlingszilvánit, Sárfehért, Kövidinkát, nem sorolom. Nagy kár érte, mert minden elhulló szőlőfajtával szegényedik a borkultúra és a biodiverzitás.
Szöveghiány, a létezés kontextusai
Én már nem is tudom, hányadán állok a világgal, a faluval meg Budapesttel, Budapestet egy hosszú évtizedek alatt elrontott, arc nélküli és hangulattalan városnak látom, melyet megfosztottak polgárságától, és hibernálva tartanak.
A világ rendje
Elüldögélek itt a téren, meg néha fenn a hegyoldalban is. De nem céltalanul, dehogy. Jól tudom, miért vagyok itt. A Főfőnökért. Mert ő az, aki majd megsegít.
Evilági kérdés
Győrffy Ákos evangéliumot írt, Márton napjától adventig és tovább ajánlott olvasmányt, ami segíthet átkelni a „végtelen havazáson, ami az evilág”.
Kékfrankos – Vinum bonum laetificat cor hominis
Talán az dietetikus meg brit tudós nélkül is elfogadható érv, hogy az életvégességen való puritán szorongásnál a ritka jókedv is éltetőbb, és hogy a szellem szomjazza az örömöt, ami időnként fontosságot tulajdonít a kedvesen lényegtelen ezeknek, azoknak is.
Mobiltelefónia
„Én, mint nyugdíjas pedagógus, értek a gyerekekhez. De a hallgatagokhoz nem. És egyre több az ilyen. A szomorú az, doktor úr, hogy az új generáció beszédkészségét éppen a kommunikáció csúcseszközei teszik tönkre. Mobilon is inkább esemeseznek, emodzsikat küldenek.”
Zefír – Tavasz örökké
A Zefír a mindennapokba is beférő jókedv és kacérság. Nem hősszerelmes harsonaszó, csak apró bók. És ha valami tud a mindennapokban apró lenni, az nagyszerű. Amikor kibontunk itthon egy palackot, kivirágzik a szoba.
Veszteség
Veszteség. Kár, hiány, bánat, baj. Még szerencse, hogy csak anyagi. Mégis nyomuk maradt ezeknek sokáig. Mindaddig, amíg csak van, aki emlékszik rájuk.
Miért is írok borokról? Kibicelés egy borszakírói diskurzushoz
A szőlőkultúra az apró zártkertekben, a borkultúra az egymással eszmét cserélő baráti közösségekben él túl, nem a száz hektáron, nem a Vince Gálán.
