Hangulat

Hangulat

Fotó: Fortepan/Berkó Pál

Idén áprilisban Hévízre is megérkezett a mediterrán nyár, rafinált színvilágú virágágyások pompáztak nemcsak a főtéren, hanem a szállodák előtt is. Minden távol-keleti turista lehajolt, és megszagolta a káprázatos lila tulipánt, de senki nem ágaskodott fel a szerényebb, illatos orgonához. A máskor egymás után kibomló virágok most egyszerre nyíltak, nárcisz, tulipán, az út mentén orgona, a kertekben a magnólia, de a pünkösdi rózsa is teljes szépségében díszlett. Az árusok kirakták portékáikat, és nagy forgalomban reménykedtek, ami egyelőre elmaradt. A helyi közlekedés gyanánt működő gumikerekű kisvonat félig vagy majdnem üresen gurult, inkább külföldi turisták igényelték, a magyar családok gyalog sétáltak. A tó körül orosz és ukrán beszédfoszlányok, kínaiak is voltak szép számmal, és szlovákok, német szót inkább éttermekben hallottam. Talán túl meleg volt nekik a fekete tó.

A bazársorba ékelődő kisvendéglők táblákon hirdették nagyjából ugyanazt a menüt, gulyás akciósan, lángossal vagy sörrel, csirke sütve, rántva, panírozott sajt, brassói, két helyen láttam töltött káposztát. Megragadta a képzeletemet, de az első vendéglő előtt elsétáltam, inkább visszamentem a másikhoz, ami nem volt se vonzóbb, se kényelmesebb. Akkor még nem tudtam, miért bandukoltam el az előző helytől, valami zavart, fogalmam sem volt, micsoda. A másik kisvendéglőben kevesen voltak, odamentem a pulthoz érdeklődni. „Csak székelykáposztánk van. De ha tovább megy, két üzlettel odébb kap töltöttet is.” Meglepődtem a konkurenciaharc hiányán, leolvashatta az arcomról, mert megjegyezte: egy cég vagyunk. Ekkor jutott eszembe a kínálat hasonlóságáról: lehet, hogy az összes vendéglő egy cég, egy konyha?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!