A Nagy Imre-akció

Kedves biztos úr, belátom: az, hogy itt ülök a Terror Háza múzeum földszintjén a T–54-es harckocsin, és kombinált fogóval babrálok a lövegtorony-fedélen, félreérthetetlen helyzetnek tűnik. Azonban mégis fel kell hogy világosítsam: ön nem bűncselekményt hiúsított meg, hanem egy korszakos műalkotás születésébe rondított bele éppen. Egy műalkotáséba, amely fájó űrt fog pótolni a nemzet emlékezetében.

Mint azt a kedves biztos úr is bizonyára tudja, az ifjúságnak szüksége van olyan történelmi példaképekre, akikre felnézhetnek, és akikkel könnyen tudnak azonosulni. Ilyen mitikus alak volt egy-két évtizeddel ezelőtt Nagy Imre, viszont az utóbbi időkben mintha elhalványult volna a dicsősége, olyannyira, hogy a Parlament mellől is átköltöztették a szobrát a Jászai Mari térre, a korszellem jegyében. Méltatlan döntés volt, kétségbevonhatatlan bizonyítéka felismerésemnek, miszerint nemzeti emlékezetünknek égető szüksége van egy akció- és érzelemdús, történelmi Nagy Imre-kalandfilmre. Nagy Imréből akcióhőst faragni a felületes szemlélő számára komoly művészi kihívásnak tűnhet. Nem az a jellegzetes verőlegénytípus: jól fésült, szemüveges, tanáros karakter, és történelmi tény, hogy egyetemi tanár is volt, akárcsak... Na, ki? Igen, ráhibázott a kedves biztos úr: Indiana Jones.