Párbeszédet írni néha még az igazán jó íróknak sem sikerül. Mert hát, hogyan is párbeszéljünk? – teszi fel a kérdést a szerző, joggal, inkluzíve politikai felhangokkal. Hegynek felfelé meg igazán nehéz párbeszélni, nincs hozzá elég levegő a tüdőben, Tatay Sándor regényhősei voltak csak elég kemények, hogy miközben jöttek-mentek a badacsonyi Mély-árokban, néha még éjszaka is, teherrel megrakodva, kvaterkázni is volt erejük.
Zoltánhoz megyünk, aki egy darab ideig a tördemici faluházat vezette, s már vagy huszonöt éve a hegygerincen lakik a maga által rendbe hozott, újjáépített egykori présházban. A kert vége a Balaton felé nyúlik, belső sarka felett rögtön a bazaltorgonák látszanak. Hamisítatlan badacsonyi kert, az épített támfalak, teraszok, lapos bazalttal kirakott szabályos terecskék mégis dél-franciaországi, mediterrán hangulatot árasztanak. Erősen süt a nap, a borom is hamar felmelegszik. Ülünk az árnyékban, nézzük a virágzó magnóliát. Ilyen alkalmakkor a párbeszéd bevett formája lehet a csend. Nem azért, mert nincs mit mondani, hanem mert mindent elmondanak helyettünk a madarak, a fák susogása, a távoli, lentről felhallatszó zajok (romantikus, klasszikusan félreértett Csehov-adaptációban a távoli balalajkaszó...).
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
